
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Tüntetni fognak csütörtökön a pénzügyminisztérium épülete az Országos Adóhatóság (ANAF) Szolidaritás nevű szakszervezetének tagjai. Azt követelik, hogy az ANAF és a pénzügyi tárca alkalmazottainak bérét évente igazítsák az inflációhoz.
2023. július 11., 11:382023. július 11., 11:38
Keddi közleményében a szakszervezet emlékeztetett, hogy miközben a nyugdíjakat évente indexálja a kormány, a közalkalmazottak bérének megállapításakor nem veszik figyelembe az inflációt. Ezért kérik, hogy
– ismerteti az Agerpres.
A szakszervezet leszögezte: olyan új bértörvényt szeretnének, amely szerint
„A nem megfelelő bérezés negatív hatással lesz a tervezett költségvetési bevételek elérésére, a gazdasági szereplők adófizetési hajlandóságának mérséklődéséhez, az adócsalás növekedéséhez, valamint az adók és vámok behajtásának csökkenéséhez vezet” – olvasható a közleményükben.
A szakszervezet azt is kéri, hogy külön törvény szabályozza az adóhatóság és a pénzügyminisztérium alkalmazottainak jogállását. Emellett követelik, hogy
A tüntetést csütörtökön 13 és 14 óra között tartják a pénzügyminisztérium épülete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!