Szó sincs felszabadulásról

A minap gyönyörű idő volt, 27 Celsius-fok, vágytam a szabadba, le is mentem 20 percre sétálni, készítettem pár fotót a gyönyörű természetről, nyílnak a szebbnél szebb virágok (alig néhánynak tudom a nevét) és éreztem, hogy ez a látvány feltölt és jobban érzem magam. Az „ábrándozásomban” egy mellettem megálló Carabinieri (az olasz csendőrségi) autó zavart meg. Kikérdeztek, hogy hova tartok, és amikor mondtam, hogy hazafele, akkor megköszönték ezt.

Miközben e pár sort írom Köteles István: Országút vigyél haza dalát hallgatom. Hazagondolok. A Facebookon nézem az otthoni ismerősök, barátok megosztásait, és azt látom, ott kicsit sincs az a szigor mint Olaszországban.

Egy fontos dolgot észrevétel még: sem maszkot sem kesztyűt nem láttam egy fotón sem amit otthonról megosztanak. Könyörgöm, meg kell érteni:

Hosszú ideig éltem korábban Budapesten is, sok ottani baráttal is napi kapcsolatban vagyok. Nem szeretném a gyergyóiakat megbántani, de a budapestiek megosztásaiban nem láttam egyetlen fotót sem arról, hogy ezer felé mennének vagy nagy közös bulikat csinálnának... Ellenben olyan videókat igen, hogy otthon egyedül énekel vagy verset mond, és a lakáson kívül csak annyit, ha leviszi a kutyát a ház elé.

Conte, a miniszterelnök is azt mondta a beszédében, hogy a szigorúságra továbbra is amiatt van szükség, mert sokan nem veszik komolyan a járvány súlyosságát, és a megbetegedés veszélyét.

Épp most látok egy fotót: Nápolyban a parti sétány tele emberekkel: úgy mint a „békeidőkben”.

S el kell mondjam: dühös vagyok az emberekre, akik szarnak a szabályokra, akik nem veszik komolyan az előírásokat. Ők azok, akik másokat is veszélybe sodornak, és miattuk vagyunk mi többiek nagyon sokan bezárva. Őmiattuk nem kaphatjuk vissza az életünket május 4-től.

Katona Era, Olaszország