
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Immár kilencedik alkalommal hirdette meg idén a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány a Jogosítvány a jövőhöz nevet viselő jótékonysági programot, melynek kedvezményezettjei olyan fiatalok, akik hátrányos körülményeik miatt támogatásra szorulnak a jogosítvány megszerzéséhez – derül ki A Közösségért Alapítvány szerkesztőségünknek is eljuttatott felhívásából.
2024. január 04., 09:392024. január 04., 09:39
A kilencedik alkalommal meghirdetett pályázati lehetőség olyan hátrányos helyzetű fiataloknak szól, akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a gépjárművezetői engedély, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak.
A támogatás magába foglalja a sofőriskolai tandíjat és a járulékos költségeket. A pályázatokat interneten vagy postán lehet beküldeni, A Közösségért Alapítvány honlapján található űrlap és tájékoztató szerint.
A pályázati űrlaphoz öt kötelező dokumentumot kell mellékelni:
motivációs levél
jövedelemigazolás (szociális ankét)
támogató nyilatkozat, ajánlás
árajánlat a sofőriskola részéről
iskolai végzettséget igazoló okirat
Előnyt jelenthet ugyanakkor egy munkáltatói igazolás, amely tanúsítja, hogy a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkahely megszerzésénél vagy megtartásánál, illetve egy civil szervezet vagy egy állami intézmény ajánlása, amely indokolja a támogatás szükségességét.
Azok a fiatalok, akik a program korábbi kiírásaiban megszerezték a gépjárművezetői engedélyt, és egy másik kategóriára szeretnének pályázni, a kitöltött pályázati űrlaphoz csak a jogosítványról készült fénymásolatot, az árajánlatot és a motivációs levelet kell mellékeljék.
A programot 2015 óta szervezi A Közösségért Alapítvány a MOL Románia anyagi támogatásával. Az előző nyolc kiírás során 337 fiatal pályázott sikeresen, közülük 169 szerzett hajtási engedélyt, 55 pedig tanulmányait folytatja, vagy vizsga előtt áll.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
szóljon hozzá!