Robbanás történt a brüsszeli Schaerbeek nevű negyedben egy rendőrségi razzia során – jelentette a Belga hírügynökség pénteken.
2016. március 25., 15:512016. március 25., 15:51
2016. március 25., 16:232016. március 25., 16:23
A robbanás a rendőrség különleges egységeinek a helyszínre érkezésekor történt. A környéket páncélozott járművek segítségével lezárták a felfegyverzett és álarcot viselő rendőrök. A belga hírügynökség tájékoztatása szerint az akció a kedden, két helyszínen elkövetett terrortámadások után indított nyomozás része.
A művelet a kerület Meiser nevű terén zajlott, ahol az egységek egy magánlakásba hatoltak be. A beszámoló szerint több szemtanú fegyverropogást is hallani vélt a jelenleg is tartó akció során. A téren áthaladó villamos utasait kimenekítették – írta hírügynökség.
A rendőrség különleges egységei egy magánlakásba történő behatolás közben egy embert lelőttek. Az értesülést a rendőrség még nem erősítette meg – számolt be a belga hírügynökségre hivatkozva az MTI.
FRISSÍTÉS: A belga sajtó szerint egy harmadik robbanás is volt Schaerbeekben
Harmadik robbanás is hallható volt a Schaerbeekben zajló rendőrségi akció során – közölte az RTBF belga közszolgálati televízió internetes oldalán pénteken. A televízió jelentése szerint a művelet kezdetén hallott két detonáció után egy harmadik robbanás is történt. A rendőrség aknakereső robotot is bevetett a jelenleg is zajló akció során. A hatóságok által meg nem erősített információk szerint az egyik ártalmatlanná tett ember mellett robbanószerekkel megrakott táskát találtak.
Rendőrségi tájékoztatás szerint a péntek délután Brüsszelben zajló rendőrségi művelet azzal függhet össze, hogy előző nap Franciaországban előállítottak egy körözött embert, amivel terrortámadást hiúsítottak meg a hatóságok.
FRISSÍTÉS 2: Belga sajtó: befejeződött a rendőrségi akció Brüsszelben
Befejeződött a rendőrségi akció Brüsszelben, amelynek során egy embert lelőttek – közölte az RTBF belga közszolgálati televízió internetes oldalán péntek délután. Mint tájékoztatnak, egy embert tett ártalmatlanná a belga rendőrség különleges alakulata a Brüsszel Schaerbeek nevű negyedében péntek délután tartott művelete keretében.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!