Választási reform, alkotmánymódosítás szerepel egyebek között a Victor Ponta miniszterelnök vezette bukaresti kormány 2015-16-os időszakra kidolgozott cselekvési tervében, amelyet pénteken ismertettek a koalíciós pártok vezetői.
2014. december 12., 17:132014. december 12., 17:13
A novemberi államfőválasztáson alulmaradt Ponta a kormány szerkezetének átalakítására és egy újabb bizalmi szavazásra készül, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bejelentette, hogy kilép a kormányból.
Ponta szerint a koalíció német mintára egy vegyes választási rendszert javasol, amelyben a képviselők fele egyéni választókerületekből, másik fele pedig pártlistákról jutna a legfeljebb 300 tagú képviselőházba. A szenátus a megyék képviseletét látná el, minden megyének azonos számú mandátumot biztosítva. Hozzátette: a választási reform előkészítésével megbízott parlamenti bizottság a jövő év során dolgozza ki javaslatát, amellyel a külföldön élő román állampolgárok számára biztosítanák a levélben történő vagy elektronikus szavazás lehetőségét.
A koalíció egy másik javaslata szerint – az államfőhöz hasonlóan – két ciklusra korlátoznák minden választott tisztségviselő mandátumát, beleértve a képviselőket, szenátorokat, polgármestereket és önkormányzati képviselőket. Ponta megjegyezte: ez utóbbi módosításhoz az alkotmányt is meg kell változtatni, de a koalíció egyébként is párbeszédre törekszik és konszenzust keres az ellenzékkel az alaptörvény módosítása és más fontos projektek ügyében.
A szociáldemokrata kormányfő rámutatott: azt a programot szeretné folytatni, amelyre a 2012-es parlamenti választásokon a Szociálliberális Szövetség (USL) kapott kétharmados felhatalmazást. Az USL 2.0 néven újraalakítandó pártszövetséghez a liberális jelzőt Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök bejegyzésre váró Liberális Reform Pártja (PLR) biztosítaná, miután az eredeti USL – a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonulásával – februárban felbomlott.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!