Nyemcov-ügy: több tízezren a moszkvai gyászmeneten

A szervezők szerint mintegy 70 ezren, a rendőrség szerint 16 ezren vettek részt vasárnap, a hétvégén megölt orosz ellenzéki politikusra, Borisz Nyemcovra emlékező gyászmeneten.

2015. március 02., 15:452015. március 02., 15:45

2015. március 02., 15:452015. március 02., 15:45


A menet résztvevői – akik között idősek és fiatalok egyaránt voltak – többek között Nem félek és Egy szabad Oroszországért halt meg feliratú táblákat, valamint Nyemcovot ábrázoló fotókat tartottak a magasba. Az ország több másik városában is emlékező rendezvényeket tartottak vasárnap. Szentpéterváron a rendőrség közlése szerint több mint hatezren, Jekatyerinburgban és a szibériai Tomszkban több százan vonultak fel.

Az AFP hírügynökség jelentése szerint a moszkvai menet útvonalának közelében lévő metrókijáratoknál torlódás alakult ki, ezért a menetre igyekvők egy része nem tudott csatlakozni a megemlékezéshez.  

Egy ukrán parlamenti képviselő a Facebook-oldalán azt írta: a moszkvai rendőrség megakadályozta, hogy részt vegyen a felvonuláson. Alekszij Honcsarenko azt állítja, hogy a pólóján olvasható, A hősök nem halnak meg ukrán nyelvű felirat miatt állították meg, és bevitték az egyik rendőrőrsre.

Az orosz ellenzék eredetileg úgynevezett válságellenes megmozdulásra hívta az embereket március első napjára. A Kreml Ukrajna-politikája és a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus elleni fellépés jegyében szervezett tüntetés egyik fő szervezője szintén Nyemcov volt.

Moszkva biztonsági hatósága a rendkívüli, tragikus eset miatt kivételt tett és hozzájárult ahhoz, hogy az ellenzék a központtól távoli Marjino városrészben engedélyezett tüntetés helyett gyászmenetet tartson a főváros szívében. A jogszabály szerint legalább 15 nappal előbb engedélyt kell kérni a hasonló tömeges akciók lebonyolításához.

Az orosz nyomozóhatóságok vasárnap hárommillió rubel jutalmat ajánlottak fel annak, aki Nyemcov meggyilkolásának ügyében használható információval tudja segíteni a tettes vagy tettesek utáni nyomozást.

Lavrov teljes körű kivizsgálást ígér

Teljes körű kivizsgálást ígért Borisz Nyemcov meggyilkolását illetően Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Genfben.

Nyemcov péntek éjszakai meggyilkolása „förtelmes bűncselekmény, amelyet teljes körűen ki fognak vizsgálni” – mondta Labvrov az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt felszólalva. Hangoztatta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök azonnal utasítást adott az átfogó nyomozásra, és azt személyesen felügyeli.

Ugyanakkor Lavrov elutasította a vizsgálatokba való külső beavatkozást, mivel szerinte „visszataszító dolog” politikai célokra felhasználni a Borisz Nyemcov ellen elkövetett bűncselekményt. Nyugati tisztségviselők korábban gyors és átlátható vizsgálatra szólították fel Moszkvát.

Kaszparov: Nyemcov meggyilkolásával szertefoszlott a békés átmenet reménye

Borisz Nyemcov egykori orosz miniszterelnök-helyettes meggyilkolásával szertefoszlott minden remény Oroszországban egy békés politikai átmenetre – jelentette ki Garri Kaszparov orosz ellenzéki személyiség, volt sakkvilágbajnok.

„Borisz, amint látjuk, hiábavalóan reménykedett abban, hogy lehetséges békés átmenet egy normális, civilizált, demokratikus kormányzás felé” – mondta Kaszparov, aki úgy jellemezte Nyemcovot, mint az erőszakmentes politikai fellépés egyik fő szószólóját Oroszországban.

„Jelenleg nem látok rá esélyt, hogy elmozduljunk Vlagyimir Putyin brutális diktatúrája felől valami felé, ami akár csak annyira mérsékelt lenne, mint a tíz évvel ezelőtti helyzet volt” – közölte az 51 éves ellenzéki, hozzátéve, hogy szerinte a jövőben akár erőszakos tömegfelkelésre is számítani lehet Oroszországban.

A Vlagyimir Putyin heves bírálójának számító Borisz Nyemcovot szombatra virradóra lőtték le Moszkva központjában. Az 55 éves politikus egy ukrán nővel sétált, a Kreml lábánál kezdődő Bolsoj Moszkvorecki-hídon (Nagy Moszkva-folyó híd), amikor egy ismeretlen támadó hét-kilenc lövéssel megölte őt.

Kaszparov szerint a gyilkossággal meglehetősen egyértelmű üzenetet küldtek a Putyin-ellenes aktivistáknak. „Nem fogjuk arra vesztegetni az időt, hogy bíróság elé állítsunk, azt a látszatot keltve, mintha tisztelnénk a jogállamiságot. Egyszerűen kiiktatunk” – fogalmazott az ellenzéki vezető.

A Borisz Nyemcov megölésének felderítésében részt vevő szakembereknek és a szakértőknek egyébként megoszlik a véleményük a gyilkosság indítékairól, de abban egyetértenek, hogy nem profi bűnözők hajtották végre a bűncselekményt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés