
Már a megnyitó napján, november 10-én, szerdán rengetegen ellátogattak a bukaresti IndAgra nemzetközi vásáron felállított Székelyföld standhoz, amellyel ezúttal is közösen mutatkozik be Hargita, Kovászna és Maros megye.
2010. november 10., 20:372010. november 10., 20:37
2010. november 11., 14:542010. november 11., 14:54
A részt vevő termelők hagyományos székely élelmiszereket mutatnak be, amelyeket meg is kóstolhatnak mindazok, akik ellátogattak Románia legrangosabb agrárvásárára. A rendezvény november 10–14. között zajlik a bukaresti Romexpo területén.
A megnyitó napján a standot meglátogatta Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter, Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár, Markó Béla kormányfőhelyettes, továbbá jelen volt Borboly Csaba, Hargita, illetve Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke is. Valeriu Tabără értékesnek nevezte a hagyományos termékeket, bárhonnan is származzanak, és elismerését fejezte ki a Székelyföld standot illetően, amely szerinte a vásár leglátványosabb kiállítófelülete.
Markó Béla elmondta: „Azért vagyok itt, mert úgy gondolom, minden eszközzel fel kell hívnunk a figyelmet a székely termékekre. Székelyföld gazdasági felemelkedéséhez minden lehetőséget meg kell ragadni, hiszen ha Székelyföldnek van erőssége, akkor többek között az, amit itt láthatunk: mezőgazdaságból és állattenyésztésből származó jóféle enni- és innivaló”.
Borboly Csaba örömét fejezte ki, hogy immár negyedszer szerepelnek közös standdal a székelyföldi megyék a Romexpón. „Az első három alkalommal turisztikai kiállításon vettünk részt, most viszont ezen a rangos agrárvásáron jelenítjük meg értékeinket, mivel azt szeretnénk, hogy ne csak turisztikai téren legyen jelen Székelyföld a nagy kiállításokon, hanem mezőgazdasági témakörben is. Őszintén hiszem, hogy agrártermékeinkkel, ha mennyiség szempontjából nem is, minőség szempontjából mindenképp versenyképesek vagyunk” – nyilatkozta Hargita megye tanácsának elnöke, aki szerint nem állnak meg itt, hanem a jövőben szeretnének még színesebb standdal még több kiállítót felvonultatni országos és nemzetközi vásárokon.
„Biztos, hogy nem csak a székelyeknek jutott eszükbe a bölcsesség, hogy enni kell. És az is biztos, hogy másnak sem mindegy, mi kerül az asztalra: a székelyföldi pityókának ma is hírneve van. Ez a hírnév a székely gazdának még hosszú ideig megélhetést jelent, ennek érdekében több intézkedést is hoztunk. Fontos az is, hogy a kevésbé hagyományos termékeknek is legyen piacuk, hiszen a székelyföldi termék minőséget is jelent. A székelyföldi termék tradíciót is hoz magával: a mézeskalácsok története a céhekhez kötődik, és hagyománya van az ökörsütésnek is. Arra törekszünk, hogy saját termékeink minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak, mert a régió számára a termelők, vállalkozók jelentik a jövőt” – fogalmazott Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
Tánczos Barna államtitkár elmondta, hogy idén a hagyományos termékek számára az IndAgrán 60 négyzetméteres felületet biztosított a mezőgazdasági minisztérium. „A megyei tanácsok mellénk álltak, segítségük nélkül nem tudtuk volna a székelyföldi gazdákat elhozni. Úgy gondolom, sikeres vásárnak nézünk elébe, nagy népszerűségnek örvend a székely módra történő ökörsütés. Jó lehetőség ez a rendezvény a termelőknek arra, hogy Bukarestben is bemutatkozzanak” – nyilatkozta Tánczos.
Az IndAgra egész időtartama alatt hagyományos élelmiszereket és borászati termékeket mutatnak be és kóstoltatnak meg a vásár látogatóival az ország minden részéből érkező termelők. Az erre az alkalomra felszerelt fabódék a Romexpo épületcsoport fő sétányán kaptak helyet, a B szektorban. Itt mutatkozik be első alkalommal Székelyföld is, Tánczos Barna, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára meghívására, összesen hat egymás melletti bódéban. Hargita megyéből hat termelő hagyományos termékeit kóstolhatják meg az érdeklődők, így húst és húskészítményt, sajtféleséget, méhészeti terméket, lekvárt, szörpöt és házi kenyeret. Kovászna megyéből félkész hasábburgonyát, mustárt, tésztafélét, kürtőskalácsot és mézespogácsát, míg Maros megyéből tejterméket állítanak ki a termelők. A csemegék nagy részén már szerepel a Székely termék védjegy is.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
szóljon hozzá!