Nem hozott eredményt az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt közötti csütörtöki tárgyalás a parlamenti választásokon való együttműködésről, azonban közelednek az álláspontok. Hétfőn Marosvásárhelyen ülnek ismét tárgyalóasztalhoz a felek azzal a reménnyel, hogy végleges eredményt közölhetnek.
2012. október 19., 15:392012. október 19., 15:39
2012. október 19., 15:392012. október 19., 15:39
Csütörtökön Székelyudvarhelyen találkoztak az EMNP és az MPP tárgyalóbizottságai, hogy egyeztessenek a december 9-ei parlamenti választásokon való együttműködésről, azonban a tárgyalásokat felfüggesztették és hétfőn Marosvásárhelyen folytatják. A néppárt delegációját Papp Előd alelnök vezeti, aki szerint közelednek az álláspontok és közel állnak a megállapodáshoz. Az MPP élére az október 13-ai kongresszuson megválasztott Biró Zsolt sem tartja kizártnak, hogy megtalálják az „okos kompromisszumot, és nem egymást kioltva, hanem egymást erősítve vesznek részt a decemberi parlamenti választásokon” – mondta az MTI-nek. Romániában december 9-én tartják a parlamenti választásokat, amelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mellett az EMNP és az MPP is versenybe száll a magyar szavazatokért.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!