Nyílt levélben kérte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Klaus Johannist, Románia elnökét, hogy emelje fel szavát a székelyeket ért jogsértések ellen.
2015. március 03., 16:012015. március 03., 16:01
Az MTI által idézett nyílt levélben Izsák Balázs (képünkön) kijelentette, egyetért Klaus Johannissal: Románia számára nem jelent fenyegetést, ha Magyarország kiemelt figyelmet szentel a határon túli magyaroknak, és Romániában nincs magyarkérdés. A román elnök múlt héten egy berlini sajtótájékoztatón nyilatkozta ezt, újságírói kérdésre válaszolva.
Izsák Balázs kijelentette, Magyarország kormányának alkotmányos felelősségvállalása a határain túli nemzetrészek iránt összhangban van a két ország között megkötött államközi szerződéssel. Azt is egyértelműnek tartotta, hogy a romániai magyarok az ország törvénytisztelő polgárai, akik Románia fejlődésében és demokratizálódásában érdekeltek, és nem jelentenek fenyegetést az országra.
„Ugyanakkor hadd állapítsam meg sajnálattal, hogy mindez fordítva nem igaz, ugyanis a román hatóságok egyes intézkedései veszélyt jelentenek a romániai magyar nemzeti közösség számára. Napi rendszerességgel jelennek meg hírek arról, hogy az állam különböző intézményei és hivatalnokai miképpen sértik meg magyar nemzetiségű állampolgárok jogait, megsértve egyben az állam törvényeit és alapvető emberi jogokat” – állapította meg Izsák Balázs.
Példaként a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak a bírósági érvénytelenítését és a március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonulás és tiltakozó nagygyűlés hatósági megakadályozását említette.
„Nyilvánvaló, hogy a román állam súlyos demokráciahiányára utal annak elutasítása, hogy az 50 székelyföldi önkormányzat kérését demokratikusan, közvitával kezeljék, de erre utalnak az alkotmányos jogok korlátai, amelyeket Székelyföld lakói elszenvednek. Ebben a helyzetben tekintjük szükségesnek az Ön beavatkozását” – írta Izsák Balázs. Hozzátette, valóban nincs Romániában magyar kérdés, „de a Székelyföld ügyében megmutatkozó demokráciahiány révén Románia azt kockáztatja, hogy ő maga teremtsen magyar kérdést”.
Az SZNT elnöke megemlítette, Székelyföld lakóinak döntő többsége Klaus Johannisra szavazott a tavaly novemberi államfőválasztáson, abban bízva, hogy a demokrácia alapértékeit tisztelő, a társadalmi béke ügyét fontosnak tartó elnöke lesz az országnak.
„Bízva abban, hogy Románia valóban a jól végzett munka országa lesz, (...) kérjük ismételten, hogy emelje fel szavát a jogsértések ellen, és álljon ki az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásáért. Ez nem csak Székelyföld, de az egész ország érdeke is” – zárta nyílt levelét Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!