Isărescu: kevés az esély a gazdasági növekedésre a beruházások növelése nélkül

Kevés az esély a gazdaság helyreállására jövőben, ha a költségvetésből nem utalnak ki több pénzt a tényleges beruházásokra, mert a magánszféra elég nehezen áll helyre – vélekedett Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke.

Szőcs Lóránt

2010. november 07., 15:552010. november 07., 15:55

2010. december 07., 13:472010. december 07., 13:47

Galéria
Traian Băsescu államfő azon kijelentését kommentálva, mely szerint „Románia a határon áll: vagy lejjebb, vagy feljebb indul a nyugdíjtörvény, a bérezési törvény és a költségvetés elfogadása függvényében”, Mugur Isărescu vasárnap a Pro TV Húsz év után című műsorában a következőket mondta: „Azt hiszem, az államfő arra célzott, hogy kevés az esély a gazdasági növekedésre, ha a költségvetésből nem utalnak ki nagyobb összeget a tényleges, nem statisztikai beruházásokra, mivel a magánszektor elég nehézkesen áll helyre”. Szerinte az államnak olyan ágazatokba kellene befektetnie, amelyek beindíthatnák a gazdaság motorjait.

„Azt hiszem, a szállítási, közúti infrastruktúra nagyon lemaradt, több pénzt kellene szánni rá. Ugyanakkor az európai uniós projektek társfinanszírozására is több pénzt kell kiutalni, számos program azért nem indult be, mert nincs pénz az önrészre” – emelte ki Isărescu. Szerinte, ha a kormány több pénzt utal beruházásokra, a gazdaság állapota jelentősen javulhat.

„Folytatni kell a strukturális reformokat, hogy tehermentesítsük a költségvetést. Láthatják, milyen nehéz ez. Vagy személyzetcsökkentéssel próbálkozunk, de tulajdonképpen nem kellene elbocsátásokba torkollnia ennek, a hatékonyság növeléséről, ésszerűsítésről lenne szó, de nehéz, nagy az ellenállás. A kiadások csökkentéséről is a végtelenségig lehet vitatkozni. A strukturális reformokat folytatni kell, sőt fel kell gyorsítani azokat” – fűzte hozzá a BNR képviselője.

Isărescu pénteken azt mondta, 2011-ben a gazdasági növekedés akár meg is haladhatja az 1,5 százalékot. „Igen, beszélhetünk arról, hogy miért váltak derűlátóvá az előrejelzések. De most nem csak a bizakodásra alapozunk, hanem számításokra is, hogy 2010–2011 telétől egy egészséges alapokra helyezett gazdasági növekedés beindul” – mondta Isărescu a Pro TV-ben. Megismételte korábbi kijelentését, miszerint a gazdasági növekedést a lakosság nem érzi meg azonnal, mint ahogyan az életszínvonal csökkenése is tavaly nyártól vált nyilvánvalóvá, és most is rendkívül fájdalmas.

„Szerintem a szenvedés tart még jövőben is, mert egyrészt nem látunk akkora gazdasági növekedést, amely az életszínvonalban is tükröződhetne, másrészt pedig mert más országok példája azt mutatja, a gazdaság helyreállásától számítva még egy-másfél évre van szükség ahhoz, hogy az életszínvonal emelkedését a lakosság is érzékelje. Tehát a szociális hatások egész 2011-ben érződhetnek” – vélekedett Isărescu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye

Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
2026. augusztus 14., péntek

Drón zuhant le Tulcea megyében

A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.

Drón zuhant le Tulcea megyében
Drón zuhant le Tulcea megyében
2026. augusztus 14., péntek

Drón zuhant le Tulcea megyében

2026. augusztus 14., péntek

Bíróságra megy annak a gyermeknek a családja, akit egy feltételezett dróndarab talált fejbe – videóval

Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.

Bíróságra megy annak a gyermeknek a családja, akit egy feltételezett dróndarab talált fejbe – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói gázolás: olyan dolgokat tárt fel az egészségügyi vizsgálat, hogy őrizetbe vették a gázoló sofőrt

A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.

Brassói gázolás: olyan dolgokat tárt fel az egészségügyi vizsgálat, hogy őrizetbe vették a gázoló sofőrt
2026. augusztus 14., péntek

Így fordulunk rá az iskolakezdésre: időjárás a következő négy hétre

A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.

Így fordulunk rá az iskolakezdésre: időjárás a következő négy hétre
2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.

Két embert találtak holtan a hegyen
Két embert találtak holtan a hegyen
2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken

Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken
2026. augusztus 14., péntek

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán

Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
Hirdetés