
Óriási előrelépést jelent az idei orvosi-élettani Nobel-díjasok munkássága a veleszületett és szerzett immunitás megértésében – hangsúlyozta Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója.
2011. október 03., 16:252011. október 03., 16:25
2011. október 03., 21:192011. október 03., 21:19
A szakember annak kapcsán nyilatkozott, hogy az amerikai Bruce Beutler és a luxemburgi születésű Jules Hoffmann a veleszületett immunitással kapcsolatos kutatásokért, a kanadai Ralph Steiumann pedig a szerzett immunitásban főszerepet játszó dendritikus sejtek felfedezéséért kapta a legmagasabb tudományos elismerést.
„A veleszületett immunitás az a része az immunválasznak, amely nem szelektív, olyasféle akadály, mint a határon a szögesdrót, amelyik nem enged át senkit. Mostanában tudtuk azonban csak meg, hogy a nem specifikus veleszületett immunválasznak ennél sokkal fontosabb, sokkal célirányosabb funkciói is vannak: mintázatokat ismer fel. Az immunrendszer számára ugyanis kétféle élősködő létezik – a külső, fertőző ágensek, vagyis a kórokozók, és a belső élősködők, azaz a ráksejtek. A legfontosabb dolog, amit a veleszületett immunitás felfedez, az, hogy veszély van. A danger (veszély) hipotézis szerint nemcsak az idegent ismeri fel az immunrendszer, hanem a veszélyest is, tehát egy olyan kognitív funkciót valósít meg az immunrendszer, amelyben a mintázatát ismeri fel ennek a veszélyes anyagnak. Így gyorsabban tud reagálni. E felismerést főleg a dendritikus sejtek végzik, amelyek határfelületet képeznek a veleszületett immunitás és a legspecifikusabb antitestek, a T-sejtek között” – magyarázta az akadémikus.
Hozzátette: a dendritikus sejt ugyanazokból az őssejtekből alakul ki a csontvelőben, mint a monociták (a fehérvérsejtek egy csoportja) és a makrofágok (falósejtek).
„Azért nevezik dendritikus sejteknek, mert úgy néznek ki, mint egy idegsejt – nagyon nyúlványosak, nagyon elágazóak. Működésük genetikailag nagyon erősen meghatározott, és legfontosabb tulajdonságuk, hogy mintázat-felismerést végeznek. Olyan, mintha magában eldöntené, hogy az öt-hat beérkező információ mit jelent, tehát integrálja az információt” – összegezte Falus András, aki szerint a három Nobel-días kutatásainak a vakcinációban lehet gyakorlati szerepe.
„A dendritikus sejteken keresztül kifejlesztett védőoltások nemcsak a fertőző ágensek ellen, tehát baktériumok és a vírusok ellen lehetnek hatékonyak. Egyre inkább próbálkoznak a tumor elleni vakcinációval, és ebben a dendritikus sejt főszerepet játszik” – emelte ki Falus András az MTI-nek.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!