Fotó: Pethő Melánia
Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki a Gyulafehérvári Caritast Magyarország miniszterelnöke kedden.
2014. augusztus 19., 19:392014. augusztus 19., 19:39
2014. augusztus 19., 19:532014. augusztus 19., 19:53
A kitüntetést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át Budapesten. A Gyulafehérvári Caritas egyike annak a három erdélyi civil szervezetnek, amelyek ebben az elismerésben részesültek. Az ünnepség keretében méltatták a Caritas 24 éves, Erdély hét megyéjében zajló sokrétű szociális, karitatív tevékenységét, mellyel több mint 30 ezer személyt támogat.
„A díj jelzésértékű, amely aláhúzza, hogy az egyházi szociális szervezetek hozzájárulnak a külhoni magyar nemzetrészek megmaradásához, gyarapodásához” – mondta a díjat átvevő Ludescher László, a szociális gondozás ágazat igazgatója.
A Külhoni Magyarságért Díjat 1995 óta minden évben olyan szervezeteknek és személyeknek ítélik oda, akik a Magyarország határain túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végeznek.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.
Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.
A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt.
Fontos lépések történtek az elmúlt időszakban Romániának az amerikai vízummentességi programba (Visa Waiver) való felvétele érdekében, de nincs semmiféle garancia arra, hogy ez a közeljövőben bekövetkezik.
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.
szóljon hozzá!