Boc szerint júniusig elfogadják a nyugdíjtörvényt

Emil Boc, a PDL elnöke pénteken azt nyilatkozta, bízik benne, még ebben a parlamenti szesszióban elfogadják az egységes nyugdíjtörvényt, állítása szerint az ellenzéki pártok elszántan ellenzik a nyugdíjrendszer reformját, és megtévesztés folyik a tervezet kapcsán.

Szőcs Lóránt

2010. április 10., 15:002010. április 10., 15:00

2010. május 05., 12:452010. május 05., 12:45

Galéria
„Láthatják, az ellenzéki pártok milyen elszántak akadályozzák a nyugdíjrendszer reformját, mennyi félrevezetés van a tervezet kapcsán, hogy ne szavazzák meg” – nyilatkozta Emil Boc a PDL vezetőtanácsának ülésén.

Kifejtette, a kormány tervezete megteremti „a dolgozó emberek egészséges nyugdíjának lehetőségét”, „támadja a jelenlegi rendszer igazságtalanságait” és „rendet teremt a rendszerben”.

Boc arra bíztatta a PDL képviselőit, tárgyaljanak a nyugdíjasokkal a törvényről. „Az emberek, a nyugdíjasok várják ezt a törvényt. Tőlem mindegyre azt kérdik, mikor fogadjuk már el ezt a törvényt sürgősségi rendelettel” – mondotta Boc, aki hozzáfűzte, ezt nem teheti meg.

„Bízom benne, hogy a tervezetet júniusig elfogadja a parlament” – fejtette ki a PDL elnöke.

Hangsúlyozta, nem tartható a végtelenségig a jelenlegi rendszer, amelyben egyesek „luxusnyugdíjat” kapnak. „Egyesek utolsó havi jövedelmük 80 százalékát kapják meg nyugdíjként. Milyen országban létezik még ilyesmi? Milyen országban kaphatsz több nyugdíjat, mint fizetést? Csak nálunk van ez a luxusnyugdíjas rendszer” – fűzte hozzá Boc.

Emil Boc azt is kifejtette, ilyen körülmények között kénytelenek a beruházásoktól elvenni a pénzt, hogy fizethessék a nyugdíjakat.

Boc beszélt az oktatási törvényről is. Elmondta, jelenleg a gyermekek iskolástáskája nehéz, és „kis robotokká” változtatták őket. „Ezt a nem hatékony rendszert változtatja egy sokkal rugalmasabbra az új törvény. A minőségre, a gyermekek tájékoztatására helyezi a hangsúlyt” – mondotta Boc.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés