Iskolaösszevonásokat szeretne a tanügyminiszter

A tanügyminiszter Daniel Funeriu kedden találkozott a pedagógusok képviselőivel, a következő egyeztetéseket január 12-re tűzték ki.

Szőcs Lóránt

2010. január 05., 20:482010. január 05., 20:48

2010. február 04., 16:452010. február 04., 16:45

Galéria
„Négy olyan tervezetet ismertettem, mely hatékonyabbá teszi a tárca költségeit. Kellemesen meglepődtem, hogy mennyire nyitottak az oktatási szervezetek. Mindannyian megértették a rendszer reformjának fontosságát, és emellett kötelezték el magukat. Szeretném kihangsúlyozni, hogy egyelőre csak tervezeteket dolgoztunk ki, még szükségesek a további egyeztetések és megfelelő számítások, melyek előrejelzik ezeknek az intézkedéseknek a hatását” – fejtette ki a Daniel Funeriu a Realitateának a tanácskozást követő sajtótájékoztatón.

Elsősorban el szeretnék érni, hogy az igazgatók és aligazgatók ismét kötelesek legyenek órát tanítani. Ha heti 6–12 óra tartását látják elő számukra, akkor máris 2 200 normát lehetne megtakarítani, így kevesebb számú helyettesítőre lenne szükség.

Továbbá az egyes fokozatú, 25 év tanítási régiséggel rendelkező pedagógusok normáját két órával csökkentő rendeletet vonják vissza. Ezzel az intézkedéssel 8 000 állást lehetne megtakarítani.

Csökkentenék a jogi személyiséggel rendelkező oktatási intézmények számát, vagyis emelnék a jelenlegi, legkevesebb 200 diákot előíró küszöböt. Ez az adminisztratív költségek csökkenését eredményezné.

A városi környezetben az 1., 5., és 9. osztályokat a 84/1995-ös törvény által előrelátott maximális diákszámmal hoznák létre, így ezer állást lehetne megtakarítani.

Daniel Funeriu megjegyezte, hogy a felsorolt intézkedések egyike sem törvényellenes, másrészt az érvénybe léptetésük a tanítás menetén, minőségén nem változtat.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés