
Fotó: Bodnár Arthur
A fogyasztói árak októberben 0,55 százalékkal emelkedtek szeptemberhez viszonyítva, az éves infláció pedig elérte a 7,8 százalékot, azt követően, hogy jelentősen drágultak az élelmiszerek és a lej leértékelődése miatt nőtt a szolgáltatások ára – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból.
2010. november 10., 17:072010. november 10., 17:07
2010. december 07., 13:482010. december 07., 13:48
Az októberi infláció az elmúlt két év legnagyobb értéke. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán nyilvánosságra hozott adatai megegyeznek a Mediafax által megkérdezett gazdasági elemzők véleményével, akik úgy becsülték, az árak havonta 0,4–0,7 százalék közötti arányban nőnek, éves értékük 7,7–8,1 százalékkal emelkedik.
Szeptemberhez viszonyítva októberben az infláció emelkedését elsősorban az élelmiszerek árának 0,82 százalékos növekedése okozta, de hozzájárult az is, hogy a lej leértékelődése miatt 0,67 százalékkal emelkedett a szolgáltatások ára. A nem élelmiszeripari termékek ára kisebb mértékben, 0,29 százalékkal emelkedett. A jegybank adatai szerint a lej múlt hónapban 0,4 százalékkal értékelődött le az euróhoz viszonyítva, szeptemberben 4,2642 lejbe került egy euró, októberben pedig 4,2798 lejbe. Az élelmiszerek közül legnagyobb arányban, 12 százalékkal, a krumpli drágult, a tojásért 7 százalékkal kellett többet fizetnünk. Jelentős, 5 százalékos emelkedés volt az étolaj áránál, és 2 százalékkal drágább lett a liszt.
A szolgáltatások közül legnagyobb mértékben, 5 százalékkal a vasúti menetjegyek ára nőtt, ezt követi a városi közszállítás 2 százalékkal, 1 százalékkal emelkedett a mozi-, színházjegyek és múzeumbelépők ára, az oktatással, turizmussal járó költségek. A nem élelmiszeripari termékeknél legnagyobb mértékben, 2 százalékkal a hőenergia ára nőtt, más esetekben jelképesnek nevezhető az emelkedés. Az utolsó 12 hónapban (2009. november – 2010. október) az azelőtti egyéves időszakhoz viszonyítva (2008. november – 2009. október) az árak 5,6 százalékkal emelkedtek.
A jegybank emelte idei inflációs becslését 7,8 százalékról 8,2 százalékra, pedig korábban 2,5–4,5 százalék közötti értékre becsülték azt.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
szóljon hozzá!