
Fotó: Kristo Robert
Emil Boc kormányfő pénteken Mioveni-ben elmondta: az autópark felújítását célzó program elérte célját, a hazai gépkocsigyártás fellendítését, hiszen az eladott kocsik több mint a fele belföldi gyártmányú volt.
2010. április 25., 17:422010. április 25., 17:42
2010. május 05., 12:502010. május 05., 12:50
Fotó: Kristo Robert
„Nagyon örvendek, hogy a roncsautó-programban vásárolt autók több mint a fele a Dacia-Renault-tól származik. Ez azt jelenti, hogy elérjük azt a célt is, amelyet akartunk, hogy a hazai autóipart fellendítsük” – mondta Mioveni-ben Emil Boc.
A miniszterelnök szerint Románia számára a Dacia Renault stratégiai befektetés úgy tartalmi, mind a munkahelyek szempontjából.
„Azt szeretnénk, ha továbbra is a Dacia lenne a Renault második egysége a képviselet terén, Franciaország után. Ma leltárt készítettünk a Renault főbb kihívásairól, és továbbra is biztosítottam őket támogatásunkról” – mondta Emil Boc.
Borbély László környezetvédelmi miniszter csütörtökön közölte: a kormány újabb 50.000 értékjegyet bocsát ki a roncsautó-programra, egy jövő héten esedékes kormányhatározat révén, mint mondta, a program 2010-es kiadása „látványos”.
A roncsautó-programra kinyomtatott 110.000 értékjegy közül 105.000-t magánszemélyeknek, 5.000-t cégeknek szánnak.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.