Az antropológusok álláspontját támasztja alá a magyarság őstörténetével kapcsolatos legújabb genetikai kutatások eredménye

• Forrás: Magyarságkutató Intézet

Az elmúlt évben valamint 2020 év elején Török Tibor genetikus, a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének docense a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa több lapnak is beszámolt legújabb kutatásaik eredményeiről. A genetikus által felvázolt modellek szinte kísértetiesen hasonlítanak Bíró András Zsolt antropológus (a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója) 2016–ban kidolgozott őstörténeti modelljéhez.

Székelyhon

2020. március 01., 10:152020. március 01., 10:15

2020. március 01., 10:322020. március 01., 10:32

Támogatói tartalom

Bíró a honfoglalás valamint az avar és hun kor kutatásának nemzetközi hírű szakértője, aki több mint tíz éve készít adatbázist és hasonlítja össze a különböző keleti régiók csontváz leleteinek (de leginkább a koponyák) adatait a Kárpát-medencei szarmata, hun, avar és honfoglalás kori leletek jellegeivel.

Az antropológus előadásaiban rávilágított, hogy a honfoglaló magyarok koponyaleletei alapján több típus mutatható ki, de

a népesség többségére jellemző komponensek az Ural vidéktől keletebbre eső sztyepp övezetben (Közép-Ázsia) alakultak ki. Bizonyos elemei pedig egészen Belső Ázsiából származtathatóak.

Az antropológus modelljében fontos szerepet játszik a Kaukázus északi előterének térsége, ahol a közép-ázsiai típusok kaukázusi elemekkel bővültek ki, illetve kombinálódtak. A Kaukázus északi előterének több szempontból is fontos szerepe lehetett. Egyrészt az európai hun birodalom felbomlása után a hun törzsszövetség utódnépei részben ide húzódtak vissza a Kárpát medencéből, és itt kombinálódtak a később ebben a térségben megjelenő különböző iráni elemeket is hordozó türk népességek, köztük a későbbi honfoglaló magyarság jelentős részét adó nomád csoportjaival is.

Török Tibor genetikus a történeti csontleletekből kivont DNS-minták vizsgálatai alapján szintén ezen a kelet-nyugati tengelyen a sztyepp övezetben lezajlott vándorlási hullámok révén, Belső Ázsiából eredezteti a kiinduló komponensek egy részét, majd az antropológiai modellhez hasonlóan egy közép-ázsiai és Kaukázus-vidéki „átkombinálódási” zónát jelöl meg.

Jelentős különbség talán abban mutatkozik a két kutató álláspontja között, hogy Bíró András Zsolt szerint nem lehet pontosan és egzakt módon nyomon követni az írásbeliség előtti, ősi időszakok nyelvi folyamatait, kölcsönhatásait, így a magyar nyelv kialakulásának a különböző időszakait elkülöníteni és genetikai komponensekkel párhuzamba állítani. Valamint szerinte még kevésbé lehet pontos földrajzi régióhoz kötni a mai magyar nyelv elődjének kialakulási kezdetét (azon túl, hogy ez valahol messze keletre a Kárpát-medencétől indult), mivel ez egy hosszabb és sok tényezős folyamat eredménye. Mint ahogy a nyelvészet arra sem tud pontos választ adni, hogy milyen volt a hun nyelv, de még az avarok nyelvéről sincs adatunk.

Török Tibor ezzel szemben nyelvészeti hipotézist is megfogalmazott, ami szerint nem Árpád népe hozta a Kárpát-medencébe a magyar nyelvet.

A magyarság kialakulásával, vándorlásával és Kárpát-medencei megjelenésével kapcsolatos kutatások eredményei régóta váltanak ki heves vitákat mind a kutatók, mind pedig a laikus érdeklődők körében. A XIX. század derekán kidolgozott nyelvészeti hipotézisekkel szemben (amely a magyarságot az Urál-vidékről eredezteti) a régészek és az antropológusok egy része, keletebbi régiókba (Közép- és Belső-Ázsia) is elvezető őstörténeti modelleket fogalmaztak meg. Az utóbbi idők genetikai kutatásai, főbb trendjeikben az antropológiai modelleket látszanak igazolni.

Nagy László