Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta Magyarország köztársasági elnökének Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén.
2012. április 16., 21:572012. április 16., 21:57
2012. április 16., 21:592012. április 16., 21:59
A hírt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal, a képviselőcsoport ülése után. A parlament május 2-án választhatja meg Schmitt Pál utódját. A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan „horgonyszemélyiségnek” tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: Áder János – akivel több egyeztetést is lefolytatott a miniszterelnök – vállalja a jelölést, a kormánypárti frakciószövetség pedig egyöntetűen támogatta őt. Tájékoztatása szerint a jelölési folyamat kedden kezdődik, a Fidesz-KDNP-frakció pedig azt javasolja a házelnöki jogokat jelenleg gyakorló Lezsák Sándor alelnöknek, hogy a parlament május 2-án válassza meg az új államfőt. Lázár János kérdésre hozzátette, hogy Áder Jánost a frakció is meghallgatja majd.
Orbán Viktor az elnökséggel, a kormány tagjaival és végül a frakciószövetséggel is egyeztetett, mielőtt megtette előterjesztését. Az MTI információja szerint a Fidesz elnöksége szintén egyhangúlag támogatta Áder Jánost.
Schmitt Pál április 2-án mondott le, miután a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!