
Fotó: Kristo Robert
A tanügyi szakszervezetek keddtől két héten keresztül sztrájkőrséget tartanak a parlament előtt, mert elégedetlenek a IMF-el folytatott tárgyalások után bejelentett a fizetéscsökkentéssel, illetve az új tanügyi törvénnyel.
2010. május 10., 17:232010. május 10., 17:23
2010. június 06., 19:152010. június 06., 19:15
Fotó: Kristo Robert
Liviu Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) főtitkára hétfőn azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy körülbelül 200 pedagógus tart napi két órás sztrájkőrséget a parlament előtt május 11., 12., 13., 18., 19. és 20-án. „Az oktatásban már csökkentettük az állások számát. A fizetések 25 százalékos csökkentése az oktatás minőségének visszaesését jelentené, mert nálunk a finanszírozás a diákok száma alapján történik” – fejtette ki Pop.
A szakszervezetek közös akciói közt szerepel a kormány és az elnöki hivatal előtti sztrájkőrség keddtől május 19-ig, jövő szerdán, május 19-én nagygyűlést terveznek, május 25-től pedig általános sztrájkot – nyilatkozták a Mediafaxnak. A források szerint a szakszervezeti szövetségek elvileg megegyeztek, de végleges döntést csak azt követően hoznak, hogy konzultálnak megyei tagságukkal, illetve kedden a parlamentben tárgyalnak a politikai pártokkal és a kormánnyal.
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell elnöke, a Traian Băsescu az államfővel folytatott vasárnapi tárgyalás után elmondta, döntöttek egy válságstáb összeállításáról, amelynek tagjai lesznek a szakszervezetek, munkáltatók, a kormány és a politikai pártok, ennek a szervnek lesz a feladata elemezni a javasolt költségcsökkentő megoldásokat, illetve az alternatív elképzeléseket. Hossu kifejtette, a válságstáb első alkalommal kedden 11 órakor ül össze és a szakszervezetek az akkor hozott döntésektől teszik függővé, folytatják-e a tiltakozó akciókat, vagy lemondanak ezekről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke, Dumitru Costin, kifejtette, a végleges döntést azt követően hozzák meg a tiltakozásokról, ha áttanulmányozták az IMF-el kötött szerződés teljes szövegét. Costin szerint hétfőn kapnak meg minden adatot, számot, amelyek alapján megállapodott a kormány és az IMF, és ezek alapján határoznak a további tiltakozásokról. „Mindenképpen marad a már eldöntött program, kedden az Agrostar szövetség tiltakozik, és maradnak a május 19-re tervezett akciók is” – emelte ki Costin.
A CNSLR Frăţia elnöke, Marius Petcu pedig azt nyilatkozta, előbb a megyei szakszervezeti vezetőkkel egyeztetnek és közösen döntenek, elfogadják a Traian Băsescu által javasolt megszorítócsomagot, vagy megkezdik a tiltakozást.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.