A szakszervezetekkel tárgyalt a Nemzetközi Valutaalap küldöttség

Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott hétfői megbeszélés után kijelentette, hogy létrehoznak egy nemzetközi szakértőkből álló csapatot, hogy pontra tegyék az uniós alapok lehívásának mechanizmusát.

Szőcs Lóránt

2010. május 04., 16:592010. május 04., 16:59

2010. június 06., 19:142010. június 06., 19:14

Galéria

Hozzátette, az IMF egyetértett a csoport létrehozatalával, és biztosította a szakszervezeteket, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalásokban is ragaszkodnak majd ehhez. A szakszervezetek érveltek a progresszív adózás visszavezetése mellett, illetve elmondták, hogy ellenzik az ÁFA emelését és az egészségügyi vizitdíj bevezetését. Costin elmondta, tájékoztatta az IMF küldöttséget, hogy továbbra is visszaélések vannak a nyugdíjrendszerben, nagyon sokan mennek nyugdíjba indokolatlanul, betegségre hivatkozva.

„Azt kértük, hogy mindenki egyetlen nyugdíjrendszerhez tartozzék, de egyes kategóriáknak, például az igazságszolgáltatásnak, hadseregnek, rendőrségnek lehessen saját, hozzájárulás alapján működő ágazati rendszerük” – fejtette ki Costin. A szakszervezetek az elbocsátásokkal kapcsolatosan nem beszéltek számokról, de felhívták a figyelmet Romániában túlnépesített és rosszul működik az állami szektor.

Az adó törvénykönyvvel kapcsolatban a szakszervezetek megemlítették az adóelkerülést és adócsalást, amelyek „nagy hiányt” okoznak az állami költségvetésben, és ez munkanélküliséghez is vezet. Costin beszélt az egészségügyi rendszerről is, amely véleménye szerint nincs pontra téve. „Garmadával lopják a pénzt, az egészségügyi rendszer hiánya 700 millió euró, katasztrofális a kórházi szolgáltatások minősége, 2004–2008 között feltöltötték a kórházakat, de nem szakértőkkel” – nyilatkozta a szakszervezeti vezető.

Az IMF küldöttsége április 27. és május 7. között tartózkodik Romániában, hogy felmérje, teljesítette-e a kormány a készenléti hitel egyezményében vállaltakat. Következtetéseiket elemzi az IMF igazgatótanácsa és várhatóan júniusban döntenek arról, folyósítják-e a hitel ötödik, 850 millió eurós részletét. Romániának kétéves szerződése van az IMF-el egy 12,95 milliárd eurós hitelről, a külföldi finanszírozás teljes összege 19,95 milliárd euró, a különbözetet az EU, a Világbank és az Európai Fejlesztési Bank folyósítja. Eddig 11,5 milliárd eurót utaltak át a kölcsönből.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés