A román tengerpart üdülőtelepei megfelelnek az európai előírásoknak

A román tengerpart mind a 49 üdülőtelepe megfelel az európai standardoknak, sőt 8,2 százalékuk jobb minőségi mutatókkal rendelkezik, mint amelyet a kötelező európai szabványok látnak elő – tájékoztatott hétfőn a Román Vízügyi Hivatal (ANAR), az Európai Bizottság jelentését idézve.

Szőcs Lóránt

2010. június 14., 16:372010. június 14., 16:37

Galéria

Az idézett forrás szerint 2008-hoz képest 2 százalékos haladás állapítható meg, akkor a fürdőhelyek 98 százaléka érte el a kötelező standardokat. Ugyanakkor a román tengerparton négy üdülőtelep (a 49 zóna 8,2 százaléka) jobb minőségi mutatókat ért el, mint a kötelező uniós előírásokban rögzített szint, miközben 2008-ban ez az arány két százalékos volt, azaz csak egy település érte el ezt a szintet – tájékoztatott a vízügyi hivatal.

A üdülőtelepek vizének minőségéről szóló jelentést Románia immár harmadik éve jelenti az egészségügyi minisztérium, a Bukaresti Közegészségügyi Intézet és a megyei közegészségügyi hatóságok, valamint az Országos Vízügyi Hivatal révén.

A hivatal időszakonként aktualizálja a védett területek, így a fürdőzési helyek jegyzékét. Március 22-én Románia jelentette az Európai Bizottságnak a hidrográfiai medencék menedzsment-tervét, amely a fürdő zónákat is magában foglalja.

A fürdőhelyek vizére vonatkozó európai irányelv szerint 2011-ig az ANAR a közegészségügyi hatóságokkal közösen kidolgozza a fürdőzónák víz-profilját (ezek minőségi besorolását), és 2015-ig a hatóságoknak meg kell hozniuk a szükséges intézkedéseket, hogy legalább az elégséges minősítést érjék el a fürdővizek esetében, ugyanakkor több fürdővíznek kellene elérnie a jó vagy a kitűnő minősítést.

Folyamatban van egy határozattervezet, amely rögzítené a szimbólumrendszert a fürdőzési tilalomra, valamint a vizek minőségi besorolására, így a négy csillag jelölné, hogy kitűnő a fürdőhely vízminősége, a három csillag a jó minőségű fürdővizet, a két csillag az elégséges minősítést, az egy csillag pedig az elégtelen vízminőséget jelölné.

Az Európai Unióban a 2009-ben megfigyelt 20 000 fürdőzési zóna kétharmada tengerpart vidék, a többi tavak és folyók mentén található. A partvidék esetében a kötelező értékek tiszteletben tartása az 1990-es 80 százalékról 2009-ben 96 százalékra nőtt, a belvizek esetében a növekedés még jelentősebb, 52 százalékról 90 százalékra nőtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés