A Román Nemzeti Bank vezetője óvatosságra int

•  Fotó: ramona suteu

Fotó: ramona suteu

A Román Nemzeti Bank (BNR) óvatos lesz a következő időszakban, mozgástérre van szüksége, hogy kezelni tudjon bármilyen külföldi vagy hazai helyzetet – nyilatkozta csütörtökön Mugur Isărescu, a központi bank kormányzója.

Szőcs Lóránt

2010. május 06., 17:352010. május 06., 17:35

•  Fotó: ramona suteu Galéria

Fotó: ramona suteu

„Csökkentési lehetőségeink kisebbek lettek és mozgásterünk is beszűkült, pedig arra szükségünk lenne, hogy minden hazai vagy külföldről érkező változási helyzetet kezelni tudjunk” – mondotta egy sajtótájékoztatón Isărescu.

Hangsúlyozta ma a BNR egyetlen üzenetet tolmácsolhat – az óvatosságét.

A jegybank elemzései az inflációs előrejelzések belföldi kockázati tényezőiként határozták meg a közszféra bevételeinek és adózásának politikáját illetve a gazdaság szerkezeti merevségét.

S bár a jelentés az árakat elég semleges tényezőként határozza meg, a kormányzó megjegyezte, hogy ő személy szerint az emelkedés magas kockázati tényezői közé sorolná.

„Az illékony árakkal kapcsolatosan bízunk a szerencsében és a román mezőgazdaságban, hogy elhozza a harmadik jó évet is” – fejtette ki Isărescu.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Elfújja a szél?

A decemberi fordulat utáni első napokban itthon hokibotokkal védték a terroristáktól a tömbház udvarát a férfiak, pontos beosztás alapján, amelyet mindenki igyekezett betartani.

Elfújja a szél?
Elfújja a szél?
2025. december 22., hétfő

Elfújja a szél?

Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Nicușor Dan referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében, az ellenzék az államfő felfüggesztését kéri

„Referendumot” kezdeményez Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működéséről, felvetését azonban ellenzéki képviselők egy csoportja alkotmányellenesnek tartja.

Nicușor Dan referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében, az ellenzék az államfő felfüggesztését kéri
2025. december 21., vasárnap

Néma, gyertyafényes kiállás a ditrói kórházért

Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.

Néma, gyertyafényes kiállás a ditrói kórházért
2025. december 21., vasárnap

Augusztusban folytatódik a Száz év magány sorozatadaptációja

Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.

Augusztusban folytatódik a Száz év magány sorozatadaptációja
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Harminchat év szabadság után itt tart Románia

Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.

Harminchat év szabadság után itt tart Románia
2025. december 21., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap

Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.

Két földrengés is volt vasárnap
Két földrengés is volt vasárnap
2025. december 21., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap

2025. december 21., vasárnap

Lebilincselő olvasmányok, amelyekkel ráhangolódhatunk a karácsonyra

Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.

Lebilincselő olvasmányok, amelyekkel ráhangolódhatunk a karácsonyra
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Most jön a leghosszabb éjszaka

Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.

Most jön a leghosszabb éjszaka
Most jön a leghosszabb éjszaka
2025. december 21., vasárnap

Most jön a leghosszabb éjszaka

2025. december 21., vasárnap

Avatar: Tűz és hamu – hiába a lenyűgöző látvány ha majdnem ugyanazt nézzük mint három évvel ezelőtt

Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.

Avatar: Tűz és hamu – hiába a lenyűgöző látvány ha majdnem ugyanazt nézzük mint három évvel ezelőtt
2025. december 20., szombat

Tonnaszámra foglalják le a petárdákat és tűzijátékokat

A téli ünnepi időszakra időzített pirotechnikai ellenőrzőakció részeként a rendőrség eddig közel 53 tonna pirotechnikai cikket foglalt le, 540 büntetőeljárást kezdeményezett és 606 személy ellen indított nyomozást.

Tonnaszámra foglalják le a petárdákat és tűzijátékokat
Hirdetés