Emil Boc miniszterelnök felszólította a polgármestereket, hogy március 31-ig közöljék, hány lakás építésére lenne szükség községükben, a közintézményekben alkalmazott értelmiségiek számára. Ugyanakkor figyelmeztette őket arra is, hogy minden ház esetében legalább 500 négyzetméteres terület kell a rendelkezésükre álljon.
2010. március 01., 16:202010. március 01., 16:20
2010. április 08., 21:462010. április 08., 21:46
A kormány múltheti ülésén hagyta jóvá A román falu újjászületése nevet viselő programot, amelynek során a hatóságok 25 000 lakás felépítését tervezik a falvakon dolgozó értelmiségiek számára. Minden helyi tanács kell döntsön arról, hogy részt kíván-e venni a kormány lakásépítési programjában, amelynek célja házat építeni a falvakban munkát vállaló orvosoknak, tanároknak, mérnököknek, rendőröknek. Az adatokat a prefektúrákon keresztül kell eljuttatni a kormánynak.
Az első tíz házat az idei év második felében építik fel. Egy-egy lakás költségei 30–35 ezer euróra rúgnak, a bérleti díjat a helyi hatóságok törlesztik majd. Településenként a terv szerint egy lakást utalnak ki a helyi rendőrparancsnoknak, egyet az orvosnak és egyet az ápolónak, a többit pedig a tanárok kaphatják meg.
A házak egy szintesek vagy emeletesek lesznek, két és három szobásak, 100–120 négyzetméteres hasznos felülettel, egy legalább 500 négyzetméteres telken. Az összes ház felépítését az Országos Lakásügynökség (ANL) finanszírozza. E célból a fejlesztési minisztérium 2011-ig 500 millió lejre kíván szert tenni az ANL-s lakások eladásából.
Elena Udrea, fejlesztési miniszter kifejtette, a helyi tanácsok törlesztik majd a lakások bérleti díját, így próbálnak szakembereket vonzani településükre. A bérleti díj nem lehet nagyobb, mint a lakás fenntartási költsége.
Kedvezményes bérlettel segíti a gyengébben teljesítő diákokat a Matekre fel! magyar nyelvű oktatási platform, amely ötven intézménynek kínál lehetőséget arra, hogy diákjai interaktív, digitális formában gyakorolják a matematikát.
Nem tudott megállni a vasúti átkelőnél, áttörte a sorompókat, majd két járműnek ütközött autójával egy sofőr. A sorompók áttöréséről térfigyelőkamera-felvételt tettek közzé.
A romániai iskolákban a tanórák jó részét helyettesítő tanárok tartják – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan kormányfő.
Lánccal kötötte egy az asztal lábához kilencéves fiát egy apa, majd rázárta az ajtót, hogy elmenjen otthonról, állítólag vásárolni.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 11 megyéjében.
Az ország tizenöt megyéjét érintő elsőfokú (sárga jelzésű) viharriasztást adtak ki a meteorológusok kedden.
A kormány nem fontolgatja jelenleg a standard nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet – jelentette ki kedden Ioana Dogioiu kormányszóvivő.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
A nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, hogy az 50 és 65 év közötti, a reálgazdaságban foglalkoztatott népesség aránya magasabb legyen, mint jelenleg, jelentette ki vasárnap este Ilie Bolojan.
Egy olyan világban, ahol az egyensúly és a jóllét keresése alapvetővé válik, Marosvásárhely egy forradalmian új koncepciónak ad otthont: az INTI Center egy, az integrált jóllétnek szentelt központ, amely energetikai felépítésével egyedülálló Erdélyben.
szóljon hozzá!