
A kormány megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), hogy év közepéig napirendre kerül az ÁFA törvény által előírt 45 napos visszafizetésével, nyilatkozta Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter.
2010. május 03., 11:312010. május 03., 11:31
2010. június 06., 19:022010. június 06., 19:02
„A pénzügyminisztérium nem fizet ki adósságokat, hanem visszaadja az ÁFÁ-t a kereskedelmi társaságoknak, és ilyen szempontból a trend növekvő. Az IMF-el megállapodott cél, hogy a forgalmi adót legtöbb 45 napon belül visszafizessük” – nyilatkozta Vlădescu a Pro TV-nek vasárnap.
Március végén a vissza nem térített ÁFA értéke kicsit magasabb volt, mint februárban, és elérte az 1,63 milliárd lejt. Észlelhető a statisztikai adatok alapján, hogy az ÁFA visszatérítés 30 napig tapasztalt késése a februári 26,4 százalékról 21,6 százalékra csökkent, míg a törvényes visszafizetési határidőt 91–180 nappal meghaladó összeg 20,1 százalékról 17,3 százalékra csökkent.
„Sokkal több áfát fizettünk vissza az idei első negyedévben, mint a tavalyi hasonló időszakban, s ilyen szempontból mindenképpen jó úton járunk” – összegzett Vlădescu.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.