
Fotó: Kristó Róbert
Theodor Stolojan EP képviselő csütörtökön a RFI Românianak azt nyilatkozta, hogy az iskolába járáshoz, a kötelező védőoltások beadásához és az éves orvosi ellenőrzésekhez kellene kötni a gyermekpénz folyósítását, a jelenlegi rendszer szerinte teljesen elavult.
2010. április 29., 16:512010. április 29., 16:51
2010. május 05., 13:012010. május 05., 13:01
Fotó: Kristó Róbert
„Hamarosan elkészül a társadalombiztosítások rendszerének újraszervezése. Ami ma van nálunk, az teljesen elavult. A világban az a tendencia, hogy semmilyen társadalmi segélyt ne folyósítsanak feltétel nélkül, úgy, ahogy mi adjuk például a gyerekpénzt” – nyilatkozta Theodor Stolojan.
Véleménye szerint a román állam jelenlegi gyerekpénzosztó rendszere meghaladott. „Az Alkotmánybíróság kijelentette, nem alkotmányos, hogy feltételekhez, például az iskolába járáshoz kössék a gyerekpénz folyósítását, pedig a Románia hosszútávú humán befektetését jelentheti. A jelenlegi rendszer meghaladott, mert a gyermekpénzből nem a gyerek, hanem a szülő gazdálkodik, tehát a feltételhez kötés indokolt” – fejtette ki a volt miniszterelnök. Stolojan szerint az oktatási folyamatban való részvételtől kell függővé tenni a gyerekpénzt, így kellene kötelezni a szülőket, hogy iskoláskorú gyermekeiket oktattassák, rendszeres orvosi vizsgálatra vigyék és beoltassák.
„Ezek a módjai, hogy hozzájáruljanak a hosszútávú humán befektetéshez” – mondotta Stolojan, aki szerint a világon senki nem ad már érinthetetlen alapjogként szociális segélyt. „Az egyénnek meg kell értenie, hogy tennie kell azért, hogy kikerüljön a szociális segélyezettség állapotából, illetve a gyermekek esetében azt, hogy hozzá kell járulnia a jövőre való felkészítésükhöz” – fejtette ki az EP képviselő.
Mihai Şeitan munkaügyi miniszter múlt héten fejtette ki, reméli, még ebben az évben sikerül kidolgozniuk a társadalombiztosítás alaptörvényét, és hozzátette, jelen pillanatban 12 millió különböző segélyt folyósítanak havonta, de gyakorlatilag 5–6 millió személy részesül ezekből.
„Oda jutottunk, hogy Európában nálunk van a legnagyvonalúbb és legkevésbé hatékony társadalombiztosítási rendszer. Paradoxon, hogy nagylelkű és hatástalan vagy, de a valóság ezt mutatja. Több mint 12 millió segélyt folyósítunk havonta. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 12 millió ember részesül ebből. 5–6 millióan kapnak támogatást, egyesek két-háromféle juttatást is. Oda jutottunk, hogy a nem dolgozást támogatjuk” – mondotta Şeitan.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.