A választási aránytalanságokat számolná fel a Fidesz

Lázár János (fotó), a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén ismertette a kormánypárt új választási rendszerről szóló elképzeléseit. Hangsúlyozta, indítványozzák, hogy egyfordulós, vegyes, kétszavazatos, töredékszavazat-visszaszámláló választási rendszer jöjjön létre.

Szőcs Lóránt

2011. október 10., 18:552011. október 10., 18:55

2011. október 14., 13:042011. október 14., 13:04

Az egyéni jelöltre leadott szavazat melletti listás voks esetében a választópolgár eldönthetné, hogy az országos listára vagy a nemzetiségi-kisebbségi listára szavaz-e. (A területi listák – mint az már korábban kiderült – megszűnnének.) Újdonság ugyanis, hogy míg jelenleg csak egy választói névjegyzék létezik, addig a jövőben három lenne: a magyarországi választásra jogosultak névjegyzéke, a határon túl élő, magyar állampolgársággal rendelkezők névjegyzéke és egy nemzetiségi névjegyzék. Mindez újabb kérdéseket nyit meg, így például azt, hogy a névjegyzékbe hogyan kerül be valaki – tette hozzá.

Az egyéni választókerületek kialakításánál az egyik fő szempont a mostani szisztéma aránytalanságának felszámolása – utalt a frakcióvezető az ezt kimondó alkotmánybírósági döntésre. Hangsúlyozta, javaslatuk célja, hogy az egyes egyéni kerületben a választásra jogosultak száma a lehető legkisebb mértékben és csak megfelelő alkotmányos indokkal térhessen el egymástól. Az egyéni választókerületek száma a jelenlegi 176 helyett 106 lenne. A határaik nem léphetnék át a jelenlegi megyerendszer határait, kialakításuknál pedig figyelembe kellene venni a népesség, a nemzeti kisebbségek számarányát, a regisztrált állampolgárok számát, a földrajzi, közigazgatási és „netán” történelmi határvonalakat és szempontokat is.

A töredékszavazat-számításról közölte: kompenzációs javaslatuk szerint az országos listán mandátumot szerző pártoknak vagy kisebbségi jelölőszervezeteknek az országosan összesített töredékszavazatait hozzá kellene adni az országos listára leadott szavazatokhoz. Önálló országos listát állító jelölőszervezetek önálló egyéni választókerületi jelöltjére leadott töredékszavazatainak összesített számát kellene hozzáadni az önálló listára leadott szavazatokhoz.

Levélben szavaznának a nem anyaországban élők

A Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező, határon túli választói névjegyzékben szereplő határon túli magyar állampolgárok csak a magyarországi országos listára szavazhatnának. Esetükben regisztráció lenne szükséges, és lehetőség lenne levélben szavazni – fejtette ki. A magyarországi nemzetiségekkel kapcsolatos kormánypárti elképzelések szerint a nemzetiségeknek nem kellene egyéni jelölteket állítaniuk ahhoz, hogy nemzetiségi listájuk lehessen. Létrejönne az említett nemzetiségi névjegyzék. Esetükben nem lenne szükség 5 százalékos küszöbre, ajánlószelvényre, de regisztrációra igen. A nemzetiségi választópolgár az egyéni választókerületi voks mellett eldönthetné, hogy az országos pártlistára szavaz vagy a kisebbségének listájára. A kisebbségi választói névjegyzékben szereplő 1500 állampolgár ajánlása lenne szükséges az adott kisebbségilista-állításhoz.

Megfontolandónak tartják – mondta – a „kedvezményes mandátumot” is, vagyis azt, hogy az országos listáról megszerezhető mandátumhoz szükséges vokshoz képest kevesebb is elegendő legyen ahhoz, hogy a nemzetiségi listáról a parlamentbe kerüljön valaki – mondta a frakcióvezető. Ha a kisebbségi lista nem kap mandátumot a kedvezménnyel együtt sem, akkor úgynevezett kisebbségi szószólók kerülhetnének az Országgyűlésbe, akik a szavazati jog gyakorlásán kívül minden parlamenti joggal rendelkeznének.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés