Balánbánya lehetséges fejlesztéséről tárgyalt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Iojiban Gheorghe, a település polgármestere.
A Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia április 5-én kiadott sajtónyilatkozatában az ország katolikus főpásztorai nehezményezik mindazokat a lépéseket, amelyeket a hatóságok az intézmény vezetősége, a tanári testület, a diákok és szüleik ellen tettek.
Hargita megye több településén is havazik, a Hargitafürdő felé vezető úton télies körülmények között zajlik a közlekedés – számolt be az Agerpres hírügynökségnek Adrian Pănescu prefektusi szóvivő.
Akár tíz százalékkal is drágulhat a kenyér, a búza és a liszt árának emelkedése miatt, de amiatt is, hogy a minimálbér-növelés nyomán többet kell fizetni az alkalmazottaknak.
Ölvedi Zsoltot választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) székelyudvarhelyi szervezete, amely hétfőn tartotta soros tisztújító közgyűlését – olvasható a párt közleményében.
Egy gyerek hozzátartozói megvertek egy orvost kedden annak a fővárosi Marie Curie kórházban lévő rendelőjében – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek dr. Mihaela Bălgrădean, a nefrológia osztály vezetője.
A meteorológusok szerint kellemes idő várható, a hőmérsékleti értékek a sokéves átlagnak megfelelően alakulnak, csapadékra leginkább a hét második felében, valamint a jövő hét közepén lehet számítani.
A 102 nem adójellegű illeték eltörléséről szóló törvény elfogadásával nemcsak a környezetvédelmi bélyegilletéket szüntették meg, hanem a lehetőséget is a már befizetett illeték visszaigénylésére – hangsúlyozta Daniel Constantin volt környezetvédelmi miniszter.
A Kék bálna játék behálózottja lett egy 13 éves Darabani városi tanuló – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján a Botoşani megyei tanfelügyelőség vezetője, Gabriel Hârtie.
Június 13-án képességvizsgáznak román nyelv és irodalomból azok a nyolcadikosok, akik tantárgyversenyekre vagy más nemzetközi megmérettetésekre készülnek – derül ki az oktatási miniszter által kiadott rendeletből.
Bíróság elé állították Székelykocsárd volt polgármesterének feltételezett gyilkosát, miután a Fehér megyei törvényszék négy hónapon keresztül közel száz személyt hallgatott ki és több törvényszéki és kriminológiai vizsgálatot végeztetett az ügyben.
Februárban országos szinten 5,4 %-os volt a munkanélküliségi ráta, hasonló mértékű, mint 2017 januárjában – derült ki az Országos Statisztikai Hivatal (INS) hétfőn közzétett adataiból.
A romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címzett, az interetnikus kapcsolatok normalizálására vonatkozó határozatot fogadtak el szombaton Székelyudvarhelyen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma közgyűlésének résztvevői.
Florian Bodog egészségügyi miniszter Zilahon azt nyilatkozta szombaton, hogy a minisztérium azt tervezi: a Világbank 250 millió eurós hiteléből ebben az évben minden megyeszékhelyi kórházat számítógépes tomográffal (CT) szerelne fel.
Oláh Emesét jelöli a következő tanácsülésen az alpolgármesteri tisztségre az RMDSZ kolozsvári szervezete. A döntést a pénteken tartott választmányi ülésen hozták meg, ezt követően az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsa egyhangúan hagyta jóvá a javaslatot.
Néhány óra alatt 13 gépkocsivezető futott szombaton túlzottan magas sebességgel radarba.
A Hargita Megyei Fogorvosi Kamara értesítése szerint április 1-én, szombaton és 2-án, vasárnap Galaczi Imre Attila fogorvos látja el a fogászati sürgősségi ügyeletet Csíkszeredában.
Székelyudvarhelyen tartják szombaton a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok képviselőinek közgyűlését, amelyen megtárgyalják a három székelyföldi megyében élő román közösség helyzetét.