Hirdetés
Hirdetés

Eltiltották a vezetéstől, mégis autóba ült – baleset lett a vége

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Megcsúszott az úton, és ütközött autójával egy szemből érkező járművel egy fiatal nő, míg egy másik sofőr csak az autóban tett kárt, amikor orvosi tiltás ellenére vezetett. A Kovászna megyei rendőrség több hétvégi balesetről is beszámolt.

Székelyhon

2023. december 18., 20:562023. december 18., 20:56

2023. december 18., 23:382023. december 18., 23:38

Az egyik, hétvégén bekövetkezett balesetben Sepsiszentgyörgyről Előpatak felé haladva egy 32 éves nő egy kanyarban megcsúszva, átsodródott a menetirányával ellentétes sávra, ahol ütközött egy 44 éves férfi által vezetett autóval. Mindkét sofőr és a vétlen autós női utasa is megsérült, kórházba szállították őket. A vizsgálatok szerint az autóvezetők nem fogyasztottak alkoholt.

A 32 éves nő jogosítványát bevonták a rendőrök és eljárást indítottak ellene gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Hirdetés

Szintén a 13E jelzésű országúton, Zágon térségében következett be egy baleset, miután egy 55 éves sofőr elvesztette uralmát a jármű felett. A balesetnek nem voltak sérültjei, csak az autó rongálódott meg. Mint utóbb kiderült, a sofőrnek egészségügyi okokból bevonták a jogosítványát, így ennek hiányában történő vezetés miatt nyitottak bűnügyi dossziét a nevére.

Gelencén szombaton, kora este ellenőrzésre intettek le egy autót a forgalmi rendőrök. A sofőrt megszondáztatták, leheletéből 0,52 mg/l légalkoholszintet mutatott ki a műszer. A férfit kórházba kísérték vérvétel céljából és ittas vezetés gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében

Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
Hirdetés