Hirdetés
Hirdetés

Több mint 2400 gyermekrajz elevenedik meg a sepsiszentgyörgyi színházépület homlokzatán

Ismét karácsonyi gyermekrajzok ékesítik a színház homlokzatát •  Fotó: SEPSISZENTGYÖRGY POLGÁRMESTERI HIVATALA

Ismét karácsonyi gyermekrajzok ékesítik a színház homlokzatát

Fotó: SEPSISZENTGYÖRGY POLGÁRMESTERI HIVATALA

A sepsiszentgyörgyi óvodások és diákok 2423 rajzot küldtek be a polgármesteri hivatalhoz, eleget téve a városháza ilyen irányú felhívásának. Az alkotások közül a legjobbakat díjazzák, de az összeset kivetítik a Tamási Áron Színház homlokzatára.

Székelyhon

2023. december 18., 10:482023. december 18., 10:48

A rajzokat szakmai zsűri értékelte, a nyerteseket életkor szerint csoportosították, ugyanakkor különdíjasokat is jelöltek. A díjak átadása december 22-én 18 órától esedékes a főtéri kőszínpadon, ez idő alatt a nyertes rajzokat vetítik ki a színházépület homlokzatára. December 20-tól 22-ig naponta 18 és 21 óra között viszont az összes pályamunkát „felfestik”.

A vetélkedő a Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület (Visit Covasna) és a Kónya Ádám Művelődési Ház által harmadik alkalommal megrendezett Fényfestés a Tamási Áron Színház homlokzatán kezdeményezése részét képezte. Akik igényt tartanak a rajzaikra, december 29-ig személyesen vehetik át munkanapokon 8 és 16 óra között a városimázs-irodából.

A díjazottak

Kis- és középcsoport

Hirdetés

Bíró Emma, Hófehérke Napköziotthonos Óvoda;
Fäil Nóra, Csipike Napköziotthonos Óvoda;
Fazakas Zsófia, Csipike Napköziotthonos Óvoda.

Nagycsoport

Löfi Luca, Csipike Napköziotthonos Óvoda;
Gothárd Mirjam-Veronika, Mánya Béla Óvoda, Kilyén;
Portik Boglárka, Árvácska Napköziotthonos Óvoda.

0-II. osztály

Imreh-Bartha Bence, I. C., Mikes Kelemen Elméleti Líceum;
Márton Vivien, I. C., Váradi József Általános Iskola;
Erőss Janka Fruzsina, I. C., Váradi József Általános Iskola.

III-IV. osztály

János Kriszta, Csilip Csenge, IV. C., Mikes Kelemen Elméleti Líceum;
Ábrahám Borbála, III. B., Váradi József Általános Iskola;
Demeter Andi, III. A., Váradi József Általános Iskola.

V-VI. osztály

Gajai Petra, VI. B., Székely Mikó Kollégium;
Ungvári Anna Krisztina, V. D., Váradi József Általános Iskola;
Szász Anna Ágnes, VI. A., Református Kollégium.

VII-VIII. osztály

Ferencz Anna-Mária, VIII. C., Plugor Sándor Művészeti Középiskola;
Vișoiu Denisa-Ioana, VIII. A., Plugor Sándor Művészeti Középiskola;
Jakab Hunor, VIII. C., Plugor Sándor Művészeti Középiskola.

IX-X. osztály

Kovács Melánia-Ágota, IX. B., Református Kollégium;
Prezsmer Orsolya, IX. B., Plugor Sándor Művészeti Középiskola;
Téglás Kriszta-Beáta, IX. B., Plugor Sándor Művészeti Középiskola.

XI-XII. osztály

Pászka Orsolya-Mercédesz, Veres Beáta-Hanna, XII. B., Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola;
Bedő Anna, XI. B., Plugor Sándor Művészeti Középiskola;
Zoltán Nagy Ajna Beatrix, XI. B., Plugor Sándor Művészeti Középiskola.

Különdíjban részesültek

Ágaston Fanni Borostyán, Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda;
Héjja Borka, Gulliver Napköziotthonos Óvoda;
Bedő Ingrid, 0. A., Váradi József Általános Iskola;
Kovács Loránd, I. A., Mikes Kelemen Elméleti Líceum;
Csősz Csanád, IV. C., Nicolae Colan Általános Iskola;
Bajkó Dorottya, V. D., Váradi József Általános Iskola;
Erdei Eszter Gyopár, VI. C., Nicolae Colan Általános Iskola;
Nagy Fanni, VII. C., Váradi József Általános Iskola;
Kölcze Henrietta, X. A., Református Kollégium;
Tanasă Alexia Andrea, IX. A., Constantin Brâncuşi Szakközépiskola.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet

Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.

Három nap kemény fagyra van kilátás
Három nap kemény fagyra van kilátás
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

2026. január 17., szombat

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók

Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.

Holtan találtak egy embert a hegyimentők
Holtan találtak egy embert a hegyimentők
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

Hirdetés
2026. január 17., szombat

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál
2026. január 17., szombat

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21

Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21
2026. január 17., szombat

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu

Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt

Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt
2026. január 16., péntek

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán

Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán
2026. január 16., péntek

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében

A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében
Hirdetés