A Tudor lakótelepről a főtéren keresztül a város marosszentgyörgyi bejáratáig tartó, mintegy 7,8 kilométeres hosszúságú útszakasz átalakításáról, felújításáról szóló megvalósíthatósági tanulmányt fogadott el kedden a marosvásárhelyi képviselő-testület.
Rendhagyó módon a Kultúrpalotában tartotta születésnapi buliját, az immár 24 éves Rádió GaGa. A Székelyföld-szerte több százezer hallgatót megszólító magyar nyelvű kereskedelmi adó a szintén 24 éves Magna Cum Laude együttessel ünnepelt.
Egy tavalyi, Románia 17 erdélyi megyéjében végzett felmérés szerint a magyar nemzetiségű felnőtt korú személyek 54 százaléka rendelkezik kettős állampolgársággal. Akik még nem, azok 17 százaléka az elkövetkezőkben szeretné azt kérvényezni.
Marosvásárhely legforgalmasabb utcájának két szakaszán felújítási munkálatok kezdődtek. Voltak, akik forgalmi dugókra felkészülve indultak munkába, iskolába hétfőn reggel, mások pedig meglepődve tapasztalták, hogy mennyire nehéz közlekedni a városban.
Hétfőn megnyitja kapuit a Székelyföldi Jégkorong Akadémia marosvásárhelyi sátortetős műjégpályája.
Milliós nagyságrendű pályázatok kivitelezése forog kockán, mivel a hosszadalmas eljárás, a járvány és más okok miatt nem tudták a megszabott határidőn belül megvalósítani. Marosvásárhelyen is több ilyen van. Létezik megoldás, hogy a pénz ne vesszen el.
Anyanyelvünk és az anyanyelvi oktatás megmaradásunk, sikerünk záloga, a magyar kormány ezért kiemelkedően fontos feladatának tekinti az anyanyelvi oktatás támogatását – hangsúlyozta Szilágyi Péter helyettes államtitkár Szovátán.
Több százezer lejt, egy luxusautót, egy légpuskát foglaltak le a rendőrök pénteken az összehangolt házkutatások során, ugyanakkor egy személyt bekísértek a gyergyószentmiklósi rendőrségre, kihallgatásra. Összesen 32 helyszínen vizsgálódtak.
Csíkszeredában és Marosvásárhelyen állomásozik szombaton és vasárnap az Alcohelp karaván. Ha felkeressük önkénteseiket, akkor megtudhatjuk, hogy mit jelent mértékkel fogyasztani az alkoholt és milyen mennyiségtől lehet káros az az egészségünkre.
Több székelyföldi városban gyúltak fel pénteken este az együttérzés gyertyái a gyulafehérvári Caritas Egymillió csillag a nélkülözőkért akciója részeként. Aki nem tudott ezek valamelyikén személyesen részt venni, online is adományozhat.
Harmadik jelentős marosvásárhelyi épületvásárlását hajtotta végre az orvosi egyetem, ezúttal a belvárosban lévő Maros Plázát vették meg. Az épületet pár éve árulják, a kért ár 9 millió euró volt. A jelenlegi bérlőket lassan, de biztosan kitessékelik.
Lezárnak két szakaszt Marosvásárhely egyik legforgalmasabb utcájában, a négysávos Dózsa György úton pénteken 20 órától. A felújítási munkálatok a tervek szerint, illetve az időjárás függvényében két hónapot tartanak majd.
Ingyenes bérletet vagy pénzt kaphatnak utazási támogatásként az ingázó diákok ettől a tanévtől. Bár a kormányrendelet csak szeptember 8-án jelent meg, Maros megyében már többen élvezhetik a támogatást, ami gyermekenként több száz lej is lehet havonta.
Gyöngykoszorú találkozóval ünnepelte tízéves születésnapját a maroskeresztúri Tipegők néptánccsoport vasárnap. Fergeteges táncok, szebbnél-szebb népviseletek és háromszáz szelet torta várta a helybélieket és a vendégeket a helyi kultúrotthonba.
Megható ünnepség keretében adták át szombaton délben Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a Bocskai-díjat Semjén Zsoltnak, Magyarország miniszterelnök-helyettesének, akit ezáltal a sapientiás család tagjává fogadtak.
A kitartásra, a szolgálatkészségre és a helytállásra buzdították a felszólalók a marosvásárhelyi Postarétre összegyűlteket, miközben tisztelettel fejet hajtottak az aradi vértanúk emléke előtt.
Elutasította a fellebbviteli bíróság a bárdosi öregotthon működtetőinek azon kérését, hogy térhessenek haza a börtönből, és házi őrizetben várják ügyük tárgyalását. Újabb harminc napig maradnak letartóztatásban.
A szervezetten érkező, néha a helybélieket megfélemlítő koldusok ellen készül fellépni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, ennek első lépéseként Portik Vilmos alpolgármester tett közzé egy felhívást.