Ma van Páduai Szent Antal (1195–1231) napja. Az egykori ferences szerzetes népszerűsége olyan méreteket öltött, hogy a világ szentjeként tisztelik. Még a nem hívők is őt emlegetik a legtöbbet.
Június 8-án szerte Európában az eget kémlelik, ugyanis Medárd püspök ünnepéhez kötődik az a régi megfigyelés, miszerint ha e napon esik az eső, akkor negyven napig el sem áll; ha nem, akkor negyvennapos szárazság várható.
Még alá sem írták a trianoni diktátumot, de Erdélyben már megkezdődött a múlt eltüntetése, fittyet hányva minden egyezményre. Olay Ferenc az 1930. évi Budapesti Szemle 216. kötetében számvetést készített az elpusztított emlékművekről.
Karácsony és húsvét után a keresztény világ harmadik legfontosabb ünnepe pünkösd. A parajdi születésű, Marosvásárhelyen élő Barabás László néprajzkutatót kérdeztük arról, Székelyföldön milyen szokások kapcsolódnak hozzá.
A 223-ban a pápai trónra került, majd 230-ban vértanúhalált szenvedett I. Orbán pápa egyesek szerint a jóval Jézus születése előtt dívó Bacchus-kultusz szerepét „vette át”, részben ezért választották patrónusuknak a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok.
Kézdivásárhelyen tartották soros találkozójukat a felső-háromszéki települések polgármesterei, ahová ezúttal többek között a Kovászna Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság képviselői is meghívást kaptak.
Noha a befektetések, projektek inkább érintik a városlakók mindennapi életét, a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő-testület kedden elfogadott határozatai között olyan is akad, amely nem ebbe a kategóriába sorolható, mégis sokakat felvillanyoz.
Hunyadi János származása a mai napig nem tisztázott egyértelműen. Remélhetőleg a Hunyadi-filmből is szembeköszön velünk, hogy bármilyen géneket is hordozott magában, Hunyadi János magyarként élt, harcolt, és magyarként halt meg.
Novák Katalin köztársasági elnök olyan rózsatöveket ajándékozott Ferenc pápának, „amelyet egy erdélyi magyar, Márk Gergely nemesített”. Mint kiderítettük, a híres rózsanemesítő székely identitású volt: családja a háromszéki Egerpatakról származik.
Régi magyar neve pünkösd hava, meteorológiai megnevezése tavaszutó, a csillagászok Ikrek hava néven tartják számon – ez lenne a május, amelynek nevét Ovidius római költő a „nagyobbság” (maius) szóra vezette vissza.
Egy budapesti egyesület tizenhárom mázsányi könyvet gyűjtött össze, a szállítmányt múlt hét végén hozták el Kézdivásárhelyre. Az adományban azok a háromszéki könyvtárak részesülnek, amelyek működnek ugyan, de szegényes, illetve elavult az olvasnivalójuk.
Márk – vagy ahogy mifelénk ismerik: Márkos – evangélista ünnepe április 25-e. Szent György mellett ez a gazdasági év húsvét és május közötti időszakának legjelentősebb napja.
A hónap névadóját, a sárkányölő Szent Györgyöt ünnepeljük április 24-én. Napjához az állatok biztonságával, egészségével, termékenységével, továbbá kincskereséssel, boszorkánysággal kapcsolatos szokások, hiedelmek gazdag tárháza kapcsolódik.
Szombaton a Duna Televízióban mutatják be a II. Andrásról szóló ismeretterjesztő filmet. Jeles királyunkról legtöbbünknek Katona József Bánk bánja vagy éppenséggel az Aranybulla juthat elsőként eszébe, pedig nekünk, székelyeknek is közünk van hozzá.
A tervek szerint június elején avatják fel a Pannonhalmi-dombság szívében lévő Sokorópátkán a világ legnagyobb székely kapuját. Jelenleg a Zabola melletti Négyháznál a szerkezet összeácsolásán dolgoznak.
A húsvéti ünnepkör és egyben a fehér hét záró napja fehérvasárnap. Neve onnan származik, hogy a korai kereszténységben a keresztelésre előkészülő felnőttek, illetve az első gyónás és áldozás előtt álló ifjak ekkor vetették le fehér ruhájukat.
A kézdiszéki polgármesterek körében mondhatni évtizedek óta szokás rendszeresen – jó esetben havonta – összeülni, megbeszélni a közös gondokat, meghívott illetékesek révén választ találni a felmerülő, mindnyájukat érintő kérdésekre.
A Baróti Unitárius Egyházközség és a Beacon Unitárius Univerzalista Egyházközség (Summit, USA) tavaly ősszel ünnepelte a Kiss Alpár lelkipásztor által kezdeményezett és hosszú éveken át tartalommal feltöltött testvérkapcsolatuk harmincadik évfordulóját.