A Vasgárda és az erdélyi magyarok

A magát főként kommunistaellenesként meghatározó, a demokratikus, liberális eszmék ellen fellépő mozgalom az ortodox vallás szupremáciáját (felsőbbrendűségét) hirdette filozófiájában, és a román nép mint spirituális közösség ősi hagyományok felélesztésével történő erkölcsi megtisztulását tartotta célkitűzésének. Ez kissé bizarrnak tűnhet, tudva azt, hogy

Maga a huszvásári születésű (1899) és már ortodox szertartás szerint megkeresztelt Codreanu azonban egyáltalán nem büszkélkedett velük, inkább egy bukovinai részes (răzeși) család ivadékának hangoztatta magát, vélhetően nem sejtvén, hogy ez a társadalmi réteg, illetve a közösen birtokolt földtulajdonra épülő közösségi rendtartás Moldvában inkább a magyarokhoz köthető.

Fiatal életkora nem tette lehetővé, hogy a világháborúban önkéntesként vegye ki a részét (pedig jelentkezett!), de 1919-ben belépett a kommunistaellenes Nemzeti Önismeret Gárdájába, három évvel később, válaszul arra, hogy a jászvásári egyetem vezetősége vallási szertartás nélkül kezdte meg az új tanévet, megalakította a Keresztény Egyetemisták Egyesületét, 1923-ban pedig – A. C. Cuzával közösen – a Keresztény Nemzetvédelmi Ligát. Különféle terrorcselekedetek miatt rácsok mögé is került, és

Igen, gyilkoltak, mint ahogy maga a Kapitány is börtönből való szabadulása után nemes egyszerűséggel lelőtte a jászvásári rendőrfőnököt, amit később önvédelemnek állítottak be. 1936-ban meg azért lövetett 120 golyót Mihai Stelescuba, mert az kritizálni merészelte őt. És közben egy igazságosabb és erkölcsösebb világ megteremtését hirdette! Ebből is látszik:

Ahogyan azt Tarján M. Tamás történsz is látja, míg Magyarországon „Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter az 1930-as években gondosan ügyelt például arra, hogy a nyilasok ne juthassanak fegyverhez, addig román »kollégája«, Alexandru Vaida-Voevod a légiót illetően a tűzzel játszott… Mi több, állítólag a katonai szárnyának névadásában is segédkezett.” No persze, hogy ezek után,

És miközben a munkatáborokban edződő vasgárdisták a veréstől a gyilkolásig, a zsarolástól a fenyegetésig, a kínzástól a gyújtogatásig a terrorizmus teljes eszköztárát kimerítették, a sajátos aurával bíró, az ortodoxia miszticizmusába belekapaszkodó kapitányuk – a szavak szintjén legalábbis – a szeretet fontosságát hirdette, mint a célként kitűzött spirituális megújulás fő eszközét és az arra felé vezető út nyelvét. Sőt,

És mivel az ilyesfajta munkát az ideológiai képzés alapjának tekintették, tulajdonképpen egyfajta versengés a folyt a „tilalomszegésért”.

Elvileg akár a moldvai bázisra épülő, de tagokat a Kárpátokon innen is toborzó légiójába is beléphettek volna, ha hajlandók lettek volna görögkeleti vallásra átkeresztelkedni és annak előírásai szerint élni, azaz jó románná válni az eszményi Romániában. Úgy volt velük, hogy amíg jól viselkednek, nem kell bántani őket. Olyan feltételezések is napvilágot láttak, miszerint

Az erdélyi magyarokhoz való viszonyulását azonban inkább tükrözi az a vonzódás, ami őt a nyugati-érchegységi mócokhoz kötötte, akik olyan fegyvertényekkel vívták ki az elismerését, mint az ottani szinte teljes magyarság kiirtása Horea, Cloșca és Crișan vezetésével 1784-ben, vagy magyar civilek tízezreinek legyilkolása Avram Iancu és Axente Sever hordái által az 1848–49-es szabadságharc idején. De a magyar „uralom” ellen fellépő és 1919-ben a Kereszttestvériséget megalapító Amos Frâncut úgyszintén egyik szellemi atyjának tekintette. Ez pedig sok mindent elárul!

Ekkor valóságos rémuralom kezdődött a lágerek és börtönök átszőtte országban!

Ez a végletekig fanatizált, „fegyelmezetlen kis gyilkos banda” (Hugh Beton Watson angol történész megállapítása) 1940. november 24–27. között a jilavai börtönben, valamint a bukaresti rendőrség helyiségeiben 67 volt magas rangú politikust és tisztviselőt végzett ki, közöttük George Argeșeanu tábornokot, egykori miniszterelnököt, Victor Iamandot, a Liberális Párt egyik vezetőjét, volt igazságügy-minisztert; rabolták el otthonából és gyilkolták le Nicolae Iorga történelemtudóst, volt miniszterelnököt, Virgil Madgearu egyetemi tanárt, egykori ipar- és kereskedelemügyi minisztert.

Torda környékén több magyar kereskedőt és gazdát fenyegettek meg, azzal vádolva őket, hogy „a magyar uralom előmozdítói” voltak, de Brassóban és Arad környékén is zaklattak magyarokat, mondván, szimpatizálnak Horthy revizionizmusával.

L. Balogh Béni történész egy korábbi interjújában kifejtette, a dél-erdélyi magyarságnak nemcsak a vagyoni biztonsága, hanem az élete is sokszor veszélyben forgott, verések, letartóztatások, sőt gyilkosságok történtek.

A második bécsi döntéssel ugyanis Dél-Erdély továbbra is román fennhatóság alatt maradt félmillió magyarral, akik kulturális téren és demográfiailag is pótolhatatlan veszteséget szenvedtek: az onnan elmenekülni kényszerült 200 ezernyi nemzettársunk helyére legalább ugyanannyi román költözött Észak-Erdélyből, akiknek zöme a Regátból került oda Trianon után.

Benkő Levente szavaival élve „központilag elrendelt és a román hatóságok által végrehajtott szisztematikus magyarüldözés zajlott le, amelyet csak a német tancsapatok októberi bevonulása és a Vasgárda felszámolása fékezett valamelyest.”

Elbukott puccs

Igaz, Codreanu ekkor már nem él: miután II. Károly 1938 februárjában bevezeti „királydiktatúrát”, áprilisban letartóztatják a Kapitányt, majd november 30-án – állítólag szökési kísérlet közben – tizenhárom társával együtt meggyilkolják a Bukarest közeli Tâncăbești-en. Helyét Horia Sima veszi át a szervezet élén, akinek abba törik bele a bicskája, hogy

Utóbbi a Wehrmacht segítségével győztesként került ki a hatalmi harcból, és 1941 januárjában, véres progrom során számolja fel a szervezetet. Vezetőit a Gestapo ugyan Németországba menekíti, de