
Péterfi Ágnes lelkésznő bízik abban, hogy ezúttal sikerül a régi álmot valóra váltani
Fotó: Péterfi Ágnes/facebook
A Kovásznai Unitárius Leányegyházközség számára gyűjtenek azon a péntek délutáni koncerten, amelynek a helyi művelődési központ ad otthont. A cél egy, a hitélet erősítését célzó ingatlan megvásárlása.
2024. november 21., 20:322024. november 21., 20:32
A Kovásznai Unitárius Leányegyházközség régi álma egy nemcsak istentiszteleti alkalmakra, gyülekezeti tevékenységekre és programokra, hanem gyermek- és ifjúsági táborok helyszínének is alkalmas épület megvásárlása a fürdővárosban. Ebbe az irányba már megannyi próbálkozás történt részükről, több terv is született, de a kivitelezés mindmáig várat magára.
Mint megírtuk, a november 22-én, pénteken 17 órai kezdettel a kovásznai művelődési központ színpadán Bródy János-, Republic-, Koncz Zsuzsa-, Piramis-, Charlie-, Demjén Ferenc-, Karthago-, Eric Clapton- és Pink Floyd-dalok hangzanak el tíz zenész tolmácsolásában, a belépőt helyszínen felajánlott támogatás vagy téglajegy felmutatása képezi.
ahol a közösségszervezés és közösségépítés áldásait is megtapasztalhatja a jelenleg mintegy 50 főt számláló gyülekezet.
Amint azt a Kovásznára is beszolgáló Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi unitárius lelkésztől megtudtuk, a terv régi ugyan, de pár hónappal ezelőtt kapott meghatározó lendületet, amikor a Csomakőrös felé vezető úton megtalálták a célra alkalmas épületet. Egy százéves, jó állapotban lévő házról van szó, amelyhez egy, a későbbiek során többféle módon hasznosítandó csűr is tartozik.
A tulajdonképpeni gyűjtés októberben kezdődött a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Fuss Neki! programja révén, amikor
Most pénteken vélhetően nem fog kikerekedni a hiányzó rész, de a torockói születésű, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius lelkészképző szakán 2013-ban diplomázó, tavaly a Best of Sepsi díjat is elnyerő lelkész asszony bízik abban, hogy az előleget mielőbb, a teljes összeget néhány hónapon belül ki fogják tudni fizetni. Azt követően pedig pályázati pénzekből igyekeznek hozzákezdeni a felújításhoz, illetve a célnak megfelelő átalakításokhoz.
A reformátusok egyik fő bázisának számító Kovásznán az unitarizmus gyökerei nem a nagy erdélyi vallásreformerig, Dávid Ferencig nyúlnak vissza, hanem csak 1887-ig, amikor is néhány református hívő az unitárius hitre való áttérését és egyházközség alapítását kezdeményezte. Nem föltétlenül dogmatikai megfontolásból, hanem egy lelkészválasztáshoz fűződő nézeteltérések okán.
Bár a testvéri református egyházzal fennálló jó viszonyát kockáztatni nem akaró Ferencz József unitárius püspök először jelentéktelennek ítélte az ügyet, a laborfalvi unitárius lelkész, Kiss Sándor támogatásával a folyamat nem állt le. Még azon év március 13-án 37 kovásznai jelent meg a laborfalvi unitárius istentiszteleten, és hivatalosan is áttértek.
A Kovásznai Unitárius Leányegyházközség napjainkban mintegy ötven lelket számlál
Fotó: Péterfi Ágnes/facebook
Az áttérők száma tovább gyarapodott, meghaladva az ötvenet, március végén pedig – szabad ég alatt tartott istentisztelet keretében – Kovásznán megalakult a leányegyházközség, ám a református közösség tiltakozása folytán nehézségekbe ütköztek. Ősszel templomhelyet és harangot vásároltak, a leányegyházközséget a laborfalvi anyaegyházhoz csatolták, nem tudni, mikor kerültek a sepsiszentgyörgyi egyházközség „alárendeltségébe”.
Ennek okát illetően a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség alapításának kezdeteit feldolgozó Márk Attila árkosi unitárius kántor sem tudott lapunknak adatokkal szolgálni. Elmondása szerint az első világégés végén a laborfalvi egyházi levéltár szinte teljesen megsemmisült, így csak feltételezni lehet, hogy a templomépítésnek maga a háború tett keresztbe. Ugyanígy a Bécsből vásárolt harang további sorsa is ismeretlen.
Most viszont lehetőség nyílt a napjainkig fennmaradt kovásznai unitárius közösség évszázados álma megvalósulásához, amihez bárki hozzájárulhat. Akár a pénteki koncerten való részvétellel, akár utalással a RO35CRCOX150105000069760-as bankszámlaszámra (a tárgymezőbe: téglajegy); továbbá személyesen Sepsiszentgyörgyön az unitárius templomban, illetve Kovásznán Varga Emesénél.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás