Huszonhárom határozattervezetet vitattak meg a képviselők Kézdivásárhely helyi önkormányzatának novemberi ülésén. Többek között elfogadták a magyar állam adományát, amely révén az önkormányzat tulajdonába kerül át a nagy múltú Bogdán-fotómúzeum.
A sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedi nappali foglalkoztató központ gyerekei számára várják önkéntes angyalok jelentkezését a Gyulafehérvári Caritas munkatársai. Egy képeslapot kell választani, majd teljesíteni az azon felsorolt kívánságokat.
Mézeskalács Varázslatgyűjtés címmel kezdeményezett karácsonyi adománygyűjtést a kézdivásárhelyi Borosnyay Kamilla Elhelyezési Központ javára Dóczé Zsuzsanna helyi vállalkozó.
Mézeskalács Varázslatgyűjtés címmel kezdeményezett karácsonyi adománygyűjtést a kézdivásárhelyi Borosnyay Kamilla Elhelyezési Központ javára Dóczé Zsuzsanna helyi vállalkozó.
Évek óta bosszúságot okoz a kézdivásárhelyieknek, illetve a helyi önkormányzatnak, hogy a város legrégibb zöldövezetét, a Molnár Józsiás parkot valósággal ellepték a vetési varjak.
A szív- és érrendszeri betegségekről, illetve azok megelőzéséről tartott előadást Kozma Orsolya dietetikus hétfőn este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ kistermében.
Évek óta bosszúságot okoz a kézdivásárhelyieknek, illetve a helyi önkormányzatnak, hogy a város legrégibb zöldövezetét valósággal ellepték a vetési varjak. A városvezetés most nagy teljesítményű lézerek segítségével próbálja elüldözni a madarakat.
Kőrösi Sándor Zoltán, Bihar megyei születésű, jelenleg Csíkszeredában élő festőművész kiállítását nyitották meg vasárnap délben az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében.
Három gyergyószentmiklósi helyszínen tartottak házkutatást a gazdasági rendőrség munkatársai egy feltételezett adócsalás ügyében. Az okozott kárt 30 ezer euróra becsülik.
Kézdivásárhely történelmi központjának övezeti városrendezési tervéről (PUZ) szerveztek nyilvános vitát kedd délben a Vigadó Művelődési Központ kistermében.
Kézdivásárhely történelmi központjának övezeti rendezési tervéről (PUZ) szerveztek nyilvános vitát kedden délben a Vigadó Művelődési Központ kistermében, ahol az érdeklődők betekintést nyerhettek a központ fejlődési irányait meghatározó dokumentumba.
Moldován Zsolt kézdivásárhelyi fotográfus nyerte el Az év természetfotója 2023-ban címet a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége által 31. alkalommal meghirdetett pályázaton, amely Magyarország és a régió legnagyobb nemzeti természetfotó-versenye.
Jövő évtől akár a boldogító igent is ki lehet majd mondani a teljes felújításon átesett Székely Nemzeti Múzeumban.
Jövő évtől akár a boldogító igent is ki lehet majd mondani a teljes felújításon átesett Székely Nemzeti Múzeumban. Az exkluzív szolgáltatással egyrészt nyitnának a nagyközönség felé, másrészt kiegészítenék a megtépázott költségvetésüket.
Öt erdélyi városban vendégszerepel november 10–16. között a Magyar Állami Nép Együttes. A Hajnali hold című darabot Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Aradon mutatják be.
Medve Sándor trombitás és Potyó István orgonista koncertjére kerül sor november 17-én, pénteken 18 órától a kézdvisásárhelyi Boldog Özséb római katolikus templomban.
Bővítené sepsiszentgyörgyi és kovásznai ifjúsásági önkéntes csapatát a Kovászna Megyei Vöröskereszt. A szervezet tevékeny fiatalok jelentkezését várja, akik aktív részesei kívánnak lenni a segítő munkának.
Bővítené sepsiszentgyörgyi és kovásznai ifjúsásági önkéntes csapatát a Kovászna megyei Vöröskereszt. A szervezet tevékeny fiatalok jelentkezését várja, akik aktív részesei kívánnak lenni a segítő munkának.