Hétfőn délelőtt gurult ki az első tejszállítmány a kézdivásárhelyi 1-es számú ipari parkban található tejfeldolgozó üzemből. A Kézdi Tejszövetkezet termékei a hét folyamán Kovászna, Hargita, Maros és Kolozs megye boltjaiba is eljutnak.
2023. november 27., 17:152023. november 27., 17:15
A gyártósorról első körben 1,5 és a 3,5 százalékos tartós (UHT), illetve kakaós tej került le. A Bălțată Românească (Román Pirostarka) márkanév alatt forgalomba hozott termékek Kovászna megyében a Bertis üzlethálózatban, illetve a Diószegi pékségekben lesznek kaphatók, de partnerek révén a héten eljutnak a Hargita, Maros és Kolozs megyei boltok polcaira, valamint vendéglátó-ipari egységekbe is.
Berszány Tibor, a Bertis csoport tulajdonosa a hétfői eseményen elmondta, emlékezetes pillanat az első termékek kiszállítása, mivel a kézdivásárhelyi gyár helyi tejet dolgoz fel, és ezáltal helyi termékeket vezethetnek be a piacra.
„A Bertis ezeket a termékeket több mint 1500 partnerhez fogja eljuttatni öt megyében, Erdély középső részében. Fontosnak tartjuk a helyi termékek támogatását, hiszen így tudunk helyi embereknek értéket, eladást és bevételt generálni és fenntartani” – fogalmazott, hozzátéve, hogy véleménye szerint az új márkának lesz helye a piacon.
A termelés elindítását több évnyi előkészület előzte meg, a Kézdi Lacto Coop Mezőgazdasági Szövetkezet alapjait még 2015-ben fektették le Fejér László Ödön akkori képviselő (ma szenátor) kezdeményezésére. A 2016-ban hivatalosan is bejegyzett szövetkezet termékeit kezdetben a székelykeresztúri tejfeldolgozóban gyártották Kézdi márkanév alatt, majd 2019-ben 2,2 millió eurós európai uniós támogatást sikerült elnyerni egy saját tejfeldolgozó létesítésére, amit a kézdivásárhelyi 1-es számú ipari parkban üzemeltek be.
A szükséges berendezéseket legnagyobb részét egy olaszországi szakcégtől rendelték meg, az összberuházás értéke a Pro Economica Alapítvány hozzájárulása révén kb. hárommillió eurót tett ki. A gyártósor elemei a koronavírus-járvány miatt késve kerültek Kézdivásárhelyre, összeszerelésük 2022 tavaszára valósult meg. A Kézdi Tejszövetkezet irányítását ekkor Fejér László Ödön vette át, a szövetkezet pedig jelentősen kibővült, a tagok közé belépett a több ezer tagot számláló Bălțată Românească Egyesület is.
A tejfeldolgozóban az első próbagyártásra 2022 decemberében került sor, a termelés beindítását 2023 elejére tervezték, azonban egy dugaszológép beszerzése miatt ez néhány hónapot csúszott. A kézdivásárhelyi üzemben a jövőben 1,5 és illetve 3,5 százalékos zsírtartalmú dobozos tejet állítanak elő natúr és többféle ízesítésben (epres, vaníliás, erdei gyümölcsös, kakaós stb.), emellett natúr és ízesített főző és cukrásztejszín, vaj és fagylaltalap is készül.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!