Az önkormányzat tulajdonába kerül a Bogdán-napfényműterem

Huszonhárom határozattervezetet vitattak meg a képviselők Kézdivásárhely helyi önkormányzatának novemberi ülésén. Többek között elfogadták a magyar állam adományát, amely révén az önkormányzat tulajdonába kerül át a nagy múltú Bogdán-fotómúzeum.

Farkas Áron

2023. november 24., 21:012023. november 24., 21:01

A képviselő-testület módosította a helyi költségvetést, illetve elfogadta a harmadik negyedévre vonatkozó pénzügyi zárómérleget. Utóbbi kapcsán Bokor Tibor polgármester elpanaszolta, hogy

a kormány még a májusi számlákat sem fizette ki, és jelenleg több mint 20 millió lejjel tartozik a városnak, így az önkormányzat is jelentős elmaradásokat halmozott fel a kivitelezőkkel szemben.

A tanácsosok jóváhagytak két határozatot, amelyek értelmében a magyar kormánytól Kézdivásárhely tulajdonába kerülhet a Bogdán-fotómúzeum, illetve az épületben található ingóságok. A 40-es udvartérben található, napfényírdaként is ismert ingatlant 2002-ben vásárolta meg a Bogdán-örökösöktől a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., forrásokat azonban nem biztosított a működtetésére. Több évnyi próbálkozás után most lehetőség nyílt arra, hogy az önkormányzat átvegye az épületet. Bokor Tibor elmondta,

céljuk, hogy a jelenleg csak alkalmanként megtekinthető múzeum folyamatosan látogatható legyen, ehhez azonban állandó személyzetre van szükség.
Amint a jogi formaságok rendezőnek, és lehetőségük lesz pénzt költeni rá, az épületet bekapcsolják a turisztikai körforgásba – tudatta az elöljáró.

Annak érdekében, hogy az önkormányzat a jövőben pályázni tudjon a főtér felújítására, a képviselők a Gábor Áron tér és az ott található park telekkönyvének egyesítéséről döntöttek, ugyanakkor 2026 végéig meghosszabbították az általános városrendezési terv és a városrendezési szabályozás érvényességi idejét.

Az ülésen rábólintottak a Manócska Napköziotthon felújítására vonatkozó pályázat összértékének aktualizálására, illetve a Stadion utcai IT-inkubátorház kialakítására szánt költségkeretet növelésére. Továbbá jóváhagyták a város energiahatékonysági fejlesztési programját, módosították a Gábor Áron Szakközépiskola bentlakási szobáinak díjait, felhatalmazták Bokor Tibor polgármestert a Kovászna megyei integrált hulladékgazdálkodási egyesület közgyűlésén való részvételre, és elfogadták több utca telekkönyvezésére vonatkozó kataszteri dokumentációt.

Fotó: Bartos Lóránt

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés