Professzionális lézert vetnek be a varjak ellen

Évek óta bosszúságot okoz a kézdivásárhelyieknek, illetve a helyi önkormányzatnak, hogy a város legrégibb zöldövezetét, a Molnár Józsiás parkot valósággal ellepték a vetési varjak.

Farkas Áron

2023. november 21., 19:292023. november 21., 19:29

A védett állatnak számító varjak a helyi szeméttelep bezárását és kármentesítését követően költöztek át a magas fákkal benőtt parkba, ugyanakkor a város már részein is megjelentek, ahol fészekrakásra alkalmas helyet találtak maguknak a fák koronájában. Az önkormányzat az évek során többféle módon próbált megoldást találni a gondra: költési szezon előtt leverték a fészkeket és megmetszették a park fáit, riasztót és varjúcsapdát szereltek fel, hangágyúval puskalövés hangját imitálták, ragadozó madarat vetettek be és sörétes puskával is vadásztak a rendkívül intelligens állatokra, azonban hosszabb távon egyik megoldás sem bizonyult hatékonynak.

Galéria

A park fáira esténként több száz varjú száll le pihenni, ami amellett, hogy jelentős zajjal jár, közegészségügyi veszélyt is hordoz magában, ugyanis az állatok ürüléke beborítja a sétányokat, padokat és a játszóteret is. Ez utóbbit tavaly újíttatta fel a polgármesteri hivatal, idén pedig újraaszfaltozták a sétányokat, és közlekedési tanpályaként is szolgáló bicikliutat alakítottak ki, a varjak miatt azonban a városlakók mindezt nem tudják megfelelően kihasználni. A helyzetet valamelyest enyhítendő, az ősz folyamán az önkormányzat munkatársai vízsugárral igyekeztek megtisztítani a parkot, azonban ez is csak rövid időszakokra jelentett megoldást.

Most a városvezetés újabb módszerrel próbálkozik: Hollandiából két, nagyteljesítményű lézert rendelt, amelyek segítségével a délutáni és esti órában igyekeznek elriasztani a madarakat a parkból. Szilveszter Szabolcs alpolgármester elmondta, a helyi rendőrök mellett többnyire ő is személyesen részt vesz az akciókban, és az eddigi eredmények biztatóak. „Fejvesztve menekülnek a zöld fénytől, és nagyon remélem, ha folyamatosan végezzük az elrettentést, akkor tavaszra jelentősen csökken a számuk” – számolt be, hozzátéve, hogy ugyan az összes varjút ezzel a módszerrel sem lehet elhajtani, de 90 százalék körüli hatékonyságot el lehet érni, ami már jelentős előrelépés lenne.

Galéria

„A szaktanulmányokban az áll, hogy egyik napról a másikra nem fognak eltűnni, mindig megpróbálnak visszajönni, mert biztonságban érzik magukat a magas fák miatt, de ha mindig más időpontban és másképpen világítjuk meg őket, akkor megijednek” – tudatta az elöljáró.

Mint mondta, a most vásárolt lézerek hatótávolsága több száz méter, így a távolabbi fákat is meg tudják világítani, illetve akár a levegőben repülő madárrajt is el lehet ijeszteni. Emellett ismét próbálnak kilövési engedélyt szerezni a kézdiszéki vadászegyesület számára, és remélik, ezen módszerek együttes használatával élhetőbbé és használhatóbbá tudják tenni a Molnár Józsiás parkot.

Galéria

„Akadnak olyanok is, akik azt mondják, meg kell tanulni együtt élni a varjakkal, de szerintem nem lehet. Megértjük, hogy védettek, de nem szeretnénk a régi, több száz éves fákat kivágni a Molnár Józsiás parkból, csak mert a varjak a magas fákat szeretik” – fejtette ki Szilveszter Szabolcs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust