Barabás Hajnal
Barabás Hajnal
Barabás Hajnal
Barabás Hajnal
2019. május 22., szerda

Ezeket érdemes tudni a pápalátogatásra autóval vagy zarándokbusszal érkezőknek

A zarándokbuszok számára Csíkszereda területén három ideiglenes megálló-övezetet alakítanak ki Ferenc pápa látogatásának idején, hogy a csíksomlyói kegyhelyhez minél közelebb tudjanak leszállni a városba érkezők, és egy órányi gyaloglással kijuthassanak a nyeregbe a pápai homília színhelyére.

Ezeket érdemes tudni a pápalátogatásra autóval vagy zarándokbusszal érkezőknek
2019. május 21., kedd

Állatok Nagy Imre ábrázolásában – tematikus kiállítás nyílt a zsögödi Nagy Imre Galériában

Az állatok reprezentációja Nagy Imre művészetében tematikájú kiállítás megnyitóját tartották kedden a zsögödi Nagy Imre Galériában. A tárlaton a híres festő olyan alkotásait és vázlatait is közszemlére tették, amelyek eddig még soha nem voltak kiállítva.

Állatok Nagy Imre ábrázolásában – tematikus kiállítás nyílt a zsögödi Nagy Imre Galériában
2019. május 21., kedd

Wass Albert verseit adták elő, beidézték a szervezőket

Gyanúsítottként idézte be a csíkszeredai rendőrség kedden Sorbán Attila Örsöt, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnökét a tavaly októberben megrendezett Wass Albert-estek című kulturális rendezvény kapcsán. A kihallgatás után az ügyészség dönti el, hogy indít-e eljárást az ügyben vagy sem.

Wass Albert verseit adták elő, beidézték a szervezőket
2019. május 20., hétfő

Útlezárások, forgalomkorlátozások a pápalátogatáskor Csíkszeredában

Részleges és teljes útlezárásokra is lehet számítani Csíkszeredában Ferenc pápa látogatása miatt  május 31-én és június 1-jén. A város több mint 1000 parkolóhelyet biztosít autóbuszoknak és több mint 4500-at személygépkocsiknak.

Útlezárások, forgalomkorlátozások a pápalátogatáskor Csíkszeredában
2019. május 18., szombat

Ennyit érhetnek jelenleg a vasbegyűjtő telepekre szállított fémhulladékok

Stabil maradt az ócskavas felvásárlási ára, jelenleg is mintegy 70 baniért veszik be kilóját a székelyföldi fémbegyűjtő telepek. A legértékesebbnek a vörösrezet tartalmazó fémhulladékok, a különböző rézhuzalok és rézcsövek számítanak, egy kiló ilyen színesfémért hozzávetőleg 20 lejt fizetnek.

Ennyit érhetnek jelenleg a vasbegyűjtő telepekre szállított fémhulladékok
2019. május 17., péntek

Mennyit és milyen formában internetezzen a gyerek?

A média hatása a gyermekekre és fiatalokra címmel tartottak konferenciát pénteken a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásával. A szakmai fórumon nemcsak a vonatkozó térségi kutatások eredményeit mutatták be, hanem gyakorlati iránymutatást, műhelybeszélgetéseket is szerveztek.

Mennyit és milyen formában internetezzen a gyerek?
2019. május 16., csütörtök

Talán most megépülhet a süllyesztett sportterem Csíkszeredában

Május végéig várja a kivitelezők ajánlatait a csíkszeredai önkormányzat a Petőfi Sándor Általános Iskola süllyesztett tornatermének felépítésére. A sportterem a keleti oldala felől öt méter mélyen kerülne a földbe a járdaszinthez képest, a tetején pedig szintén sportpályát létesítenének.

Talán most megépülhet a süllyesztett sportterem Csíkszeredában
2019. május 16., csütörtök

Panteon – a kiállítás, amely tükrözi, hogy kik is vagyunk

Akár kulturális értékcserének is nevezhetjük, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményének legjavát állították ki a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. A Panteon címet viselő tárlat megnyitóját csütörtök este tartották.

Panteon – a kiállítás, amely tükrözi, hogy kik is vagyunk
2019. május 16., csütörtök

Lezárult a kérelmezési időszak, több mint 180 ezer hektárnyi területre igényeltek támogatást Hargita megyében

Akárcsak tavaly, idén is több mint 26 ezer gazda nyújtotta be támogatási kérelmét a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél (APIA) a szerdai határidőig. A kifizetések decemberben lesznek esedékesek.

Lezárult a kérelmezési időszak, több mint 180 ezer hektárnyi területre igényeltek támogatást Hargita megyében
2019. május 15., szerda

„Az ő idejükben nem volt divat a válás”

A szerelem, a szeretet, a kompromisszumra való készség, a gyermekek és az unokák, a komolyan vett eskü – mindezek alapvetők a hosszan tartó házassághoz, vélik azok a csíkszeredai házaspárok, akiket ötvenedik vagy ötven év fölötti házassági évfordulójuk alkalmából köszöntöttek szerdán Csíksomlyón.

„Az ő idejükben nem volt divat a válás”
2019. május 14., kedd

Börtönben töltött évek: életből elvesztegetett idő

A csíkszeredai börtönt látogathatták meg az Iskola másként program révén az Oklándi Speciális Iskola nyolcadikos diákjai a székelyudvarhelyi Tegyünk Egymásért Egyesület szervezésében kedden.

Börtönben töltött évek: életből elvesztegetett idő
2019. május 14., kedd

Lehet jelentkezni a Bolyai Nyári Akadémiára és egyéb képzésekre

A Kárpát-medencei magyar oktatási rendszerben dolgozó pedagógusok, tanintézet-vezetők számára szervez továbbképzéseket, szakmai előadásokat a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a nyár folyamán. A 27. Bolyai Nyári Akadémiára június 14-ig lehet jelentkezni.

Lehet jelentkezni a Bolyai Nyári Akadémiára és egyéb képzésekre
2019. május 13., hétfő

Befejeznék a csíkszeredai Kós Károly-iskola műhelyének építését

Négy korszerűen felszerelt tanműhellyel gazdagodna a csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola. A megvalósításhoz a helyi önkormányzat már benyújtotta a pályázatot európai uniós finanszírozásra az integrált városfejlesztési projektjeivel együtt.

Befejeznék a csíkszeredai Kós Károly-iskola műhelyének építését
2019. május 13., hétfő

Mesét mondtak, népdalt énekeltek a gyimesi gyermekek

Közel kétszáz gyermek vett részt a gyimesbükki mesemondó és népdalvetélkedőn, amelyet a hétvégén tartottak.

Mesét mondtak, népdalt énekeltek a gyimesi gyermekek
2019. május 12., vasárnap

Új külsőt kapott a Segítő Mária-gimnázium bentlakása

A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium Kollégiumának külső és belső felújítását valósították meg magyar kormánytámogatásból, a munkálatok költsége meghaladta a kétmillió lejt.

Új külsőt kapott a Segítő Mária-gimnázium bentlakása
2019. május 09., csütörtök

Utcákat aszfaltoznak, járdákat építenek Madéfalván

Négy és fél kilométernyi útszakaszt aszfaltoznak le, illetve ezek mentén, ahol lehetséges, járdát is építenek Madéfalván egy hatmillió lej értékű európai uniós pályázatnak köszönhetően. A munkálatoknak tavaly ősszel fogtak neki, és már túl vannak a felén, a kivitelezési határidő két év.

Utcákat aszfaltoznak, járdákat építenek Madéfalván
2019. május 09., csütörtök

Kialakították a szektorokat a pápai szentmisére a csíksomlyói nyeregben

Újabb tudnivalókat osztottak meg Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról: egyebek közt bemutatták a kialakított szektorok térképét, ismertették a liturgia programját, és az egyházfőnek szánt ajándékról is szót ejtettek. A Szentatya prédikációját magyar és román nyelvre is lefordítják.

Kialakították a szektorokat a pápai szentmisére a csíksomlyói nyeregben
2019. május 08., szerda

Mozgalmas hétvégét ígérnek a Csíki Majális szervezői

Számos koncerttel, szakmai előadással, gyermekfoglalkozással, kiállítással és egyéb érdekes programokkal készülnek a Csíki Majálisra a szervezők. A május 10-12. között zajló családok hétvégéjének is nevezett eseményt a csíkszeredai központi parkban, a nagyobb koncerteket pedig a Szabadság-téren tartják meg.

Mozgalmas hétvégét ígérnek a Csíki Majális szervezői