Hirdetés

Kimagaslóan teljesítettek

A sepsiszentgyörgyi Ciprian SK úszói hozták a formájukat és kiemelkedően teljesítettek a saját rendezésű Sprint-kupa hetedik kiírásán, szombaton a megyeszékhelyi uszodában. A Grosu Ciprian edzette csapat kilenc első, egy második és három harmadik helyezés mellett három rekordot is felállított a 170 úszót számláló mezőnyben.

Hirdetés

Az esélyesek nyugalmával

Az esélyesebb FK Székelyudvarhely hazai pályán érvényesítette a papírformát és magabiztos győzelmet aratott a tartalékosan felálló Sepsi Futsallal szemben, vasárnap este, az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság 5. fordulójában.

Az esélyesek nyugalmával
Az esélyesek nyugalmával
2017. október 10., kedd

Az esélyesek nyugalmával

Hirdetés
2017. október 10., kedd

Dobogóra küzdötte magát

Zsúfolt hétvégéjük volt a háromszéki asztaliteniszezőknek, a sepsiszentgyörgyi Electrica felnőtt játékosai a férfi Szuperligában, míg a tíz éven aluliak a korosztályos Román-kupában voltak érdekeltek. Az Electrica derekasan állta a sarat a pontvadászat első felvonásában, három győzelmet összegelve, míg a kicsiknél a megyeszékhelyi Márton Ádám bronzérmes lett.

Dobogóra küzdötte magát
Dobogóra küzdötte magát
2017. október 10., kedd

Dobogóra küzdötte magát

Hirdetés
2017. október 10., kedd

Tiltsák be a Real Madridot!

Egyik szemem sírt, a másik könnyezett nemrég a protévés Bajnokok Ligája meccsen, mégpedig a Borussia Dortmundért. Olyan szép sárga-fekete mezben, mintha milanói divattervezők ókumlálták volna ki, olyan pacsirtatorkú szurkológárda, hátuk mögött az EU-motorja német gazdaság és sok millió reménykedő tévénéző hogy hátha végre, végre, és akkor jön a Real és ájncvájdráj elpáholja őket, most örvendjenek, ha az Európa Ligába potyognak ki és nem még lennebre, a FC Voluntari szintjére, vagyis a semmibe.

Tiltsák be a Real Madridot!
Tiltsák be a Real Madridot!
2017. október 10., kedd

Tiltsák be a Real Madridot!

2017. október 10., kedd

Határsértések története

A Tamási Áron Színház idei évadának legelső előadása az október 6-ra tervezett Alice objektív okok miatt ma este 19 órai kezdettel kerül bemutatásra a Nagyteremben.

Határsértések története
Határsértések története
2017. október 10., kedd

Határsértések története

Hirdetés
2017. október 10., kedd

Monodrámával nyitnak

Kocsis István Bolyai János estéje című monodrámája nyitja a kézdivásárhelyi Városi Színház októberi műsorát. Kiss László egyéni előadását Kolcsár József rendezésében október 10-én és 11-én 19 órától stúdióelőadásként láthatja a közönség a Vigadó Művelődési Ház színpadán.

Monodrámával nyitnak
Monodrámával nyitnak
2017. október 10., kedd

Monodrámával nyitnak

2017. október 10., kedd

Módszer – műfaj – elhivatottság

Hogy hogyan is olvassuk? Mármint Gazda József A Golgota útján című könyvét. A cím szenvedéstörténetet ígér, ami – fellapozva a könyvet – könnyen helyhez és időhöz meg „főszereplőhöz” köthető: a Kárpát-medencei magyarság egy rövid és tragikus időszakára, az 1944–45-ös periódusra, valamint az ezt követő megtorlások éveire esik.

Módszer – műfaj – elhivatottság
Módszer – műfaj – elhivatottság
2017. október 10., kedd

Módszer – műfaj – elhivatottság

Hirdetés
2017. október 10., kedd

Kovászna, a mofetták városa

A kovásznai Bardócz Áron egy reggel arra ébredt, hogy a lovai elpusztultak az istállóban, és amikor kihívták az állatorvost, megdöbbenten tapasztalták, hogy egy láthatatlan erő, vagyis gáz végzett velük: a széndioxid. Bardócz már ismerve a széndioxid jótékony hatását is, úgy döntött: többé nem foglalkozik állatokkal, inkább gyógyászati célra használja a gázfeltörését. Történt mindez az 1880-as években. Azóta a fürdővárosban már ipari méreteket öltött a mofettázás – derült ki a Dr. Benedek Géza Szívkórház

Kovászna, a mofetták városa
Kovászna, a mofetták városa
2017. október 10., kedd

Kovászna, a mofetták városa

2017. október 10., kedd

Porszem és várfal

Kapom a provokatív meg a tehetetlenségből csodálkoztatásba csapó kérdéseket egy kávé, egy pohár bor mellett. Az, hogy nekem válaszolnom kell, valószínű a hivatásomból eredeztethető. Az író nem híreszteli magáról, hogy mindent tud, legalábbis az, aki komolyan veszi hivatását és a maga meglévő tudását. De valami válaszfélét csak adni kell az embereknek, nem is beszélve a magyarázatról. Mi miért történhet meg, és szükségszerűen úgy történhet-e, ahogy látjuk a történelemben?

Porszem és várfal
Porszem és várfal
2017. október 10., kedd

Porszem és várfal

2017. október 10., kedd

Új igazgató a bodoki iskolában

Kozma Csaba 15 éve dolgozik magyartanárként a bodoki Henter Károly Általános Iskolában, idén szeptembertől pedig részidőben oktat, hiszen az igazgatói teendőket ő látja el. Emellett pedig a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán kommunikációelméletet tanít és kutatási szemináriumot tart.

Új igazgató a bodoki iskolában
Új igazgató a bodoki iskolában
2017. október 10., kedd

Új igazgató a bodoki iskolában

2017. október 10., kedd

Korszerűsítik Zalán utcáit

Javában zajlanak a felújítási munkálatok a zaláni református imaházban, a 60-70 férőhelyes helyiségben 30 személyes tanácsterem is helyet kap, az alagsorban kazánházat, konyhát, kamrát és mellékhelyiséget alakítanak ki. A faluközpontban pedig azon dolgoznak, hogy sáncokat is kialakítsanak.

Korszerűsítik Zalán utcáit
Korszerűsítik Zalán utcáit
2017. október 10., kedd

Korszerűsítik Zalán utcáit

Hirdetés
Hirdetés
Nem akarnak osztályozót a Sepsi OSK játékosai
Megnyitás

Nem akarnak osztályozót a Sepsi OSK játékosai

A második helyről, ötpontos előnnyel vág neki a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának a Sepsi OSK, amely egyértelmű céllal várja a play-offot: visszajutni az élvonalba.

2017. október 10., kedd

Nem térkép e táj!

A Háromszéki Közösségi Alapítvány Nem térkép e táj! nevet viselő, iskoláknak kiírt helyismereti pályázatára 49 kérés érkezett, ebből 36 nyert támogatást, összesen 30 ezer lej értékben. A honismereti kirándulásokat támogató program rendkívül átgondolt, következetes, felkészült szakmai kísérővel megvalósuló, a program céljait és prioritásait szem előtt tartó igénylésekről van szó.

Nem térkép e táj!
Nem térkép e táj!
2017. október 10., kedd

Nem térkép e táj!

Hirdetés
2017. október 10., kedd

Kérdések

1. Nem lett volna sokkal kifizetődőbb a kisember szempontjából, ha egy szállodát építenek a vidéki képviselőknek és szenátoroknak? Nem vagyok matematikus, de lefogadom, hogy huszonhat év alatt többszörösen megtérült volna. Amúgy a hírek szerint a szállásra kapott és elszámolást sem követelő összeg mintegy 6500 lej havonként.

Kérdések
Kérdések
2017. október 10., kedd

Kérdések

2017. október 09., hétfő

Hideg szőlőleves törökösen

Hideg szőlőleves törökösen
Hideg szőlőleves törökösen
2017. október 09., hétfő

Hideg szőlőleves törökösen

2017. október 09., hétfő

Jön a Z generáció

A Háromszéki Ifjúsági Tanács új elnökségének megválasztása után a területi ifjúsági szervezetek fiatalításán dolgozik. Szeptember 27-én Illyefalván, október 6-án pedig Papolcon alakultak újra az ifjúsági szervezetek.

Jön a Z generáció
Jön a Z generáció
2017. október 09., hétfő

Jön a Z generáció

Hirdetés
2017. október 09., hétfő

Orvos nélkül maradunk

A Kovászna megyei háziorvosok több mint fele hamarosan nyugdíjba vonul, derül ki a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság jelentéséből. A dokumentum szerint ez a következő néhány évben történik meg.

Orvos nélkül maradunk
Orvos nélkül maradunk
2017. október 09., hétfő

Orvos nélkül maradunk

2017. október 09., hétfő

„Legyetek a jövő emberei”

Vidám, festett cserkészlány- és cserkészfiú-figurák üdvözölték szombaton a kézdivásárhelyi Vigadó előcsarnokában azokat, akik arra szánták a délelőttöt, hogy együtt ünnepeljenek a negyedszázados működéssel büszkélkedő 34. sz. Gábor Áron Cserkészcsapattal.

„Legyetek a jövő emberei”
„Legyetek a jövő emberei”
2017. október 09., hétfő

„Legyetek a jövő emberei”

Hirdetés
2017. október 09., hétfő

Győztes Aréna-avató

Kedvezően alakult a Sepsi Aréna avatómérkőzése, a kétszeres bajnok Sepsi-SIC tegnap este első alkalommal játszott tétmeccset a létesítményben, a jó kezdés jegyében pedig 79-59 (21-19, 26-12, 20-13, 12-15) arányú győzelmet aratott a női kosárlabda Nemzeti Liga 2. fordulójában.

Győztes Aréna-avató
Győztes Aréna-avató
2017. október 09., hétfő

Győztes Aréna-avató

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés