„Legyetek a jövő emberei”

Vidám, festett cserkészlány- és cserkészfiú-figurák üdvözölték szombaton a kézdivásárhelyi Vigadó előcsarnokában azokat, akik arra szánták a délelőttöt, hogy együtt ünnepeljenek a negyedszázados működéssel büszkélkedő 34. sz. Gábor Áron Cserkészcsapattal.

Érezhető volt, hogy nem rossz helyre érkeztünk: az első jó benyomást csak erősítette, hogy egy kislány önként, kérés nélkül adta át ülőhelyét a zsúfolásig telt teremben, ahol sokan álltak is. „Szükség van kicsit megállni” – fogalmazott köszöntő beszédében Kerekes László plébános, csapatparancsnok, mindenkinek csak „Laci atya”, 2004 óta a kézdivásárhelyi cserkészet hajtómotorja. Ez a megállás azonban nem szó szerint értendő, ismerve a cserkészek számos tevékenységét, sokkal inkább a tartalom és elmélyülés nélküli, rohanós mindennapokból, a személytelen, számítógép és mobiltelefon uralta hétköznapokból való kiszakadást jelenti.

Üdvözölték a számos jelenlevő vendégcsapatot, és azokat is, akik csak köszöntésüket küldhették, Babos Abigél csengő énekét követően Székely István körzetvezető kapott szót, elmondta: 1992-ben találkozott a cserkészettel, és megható látnia a teremben a sok száz háromszögű cserkésznyakkendőt. Ezért Istené a dicsőség, hiszen nélküle nem létezik semmi, vallotta meggyőződéssel. Nánia Hilda szavalata után Vas József, azaz Jóska bá idézte fel a kezdeteket, a szép és küzdelmes emlékeket egyaránt, hiszen utóbbiakról is szólni kell, azért, hogy a maiak értékelni tudják a 90-es években a semmiből megteremtett cserkészmozgalmat. 1992-ben került „hivatalos pecsét” a megalakulási iratokra, ám a munka már két évvel korábban megkezdődött.

Jóska bá kedvenc nótája, a Zavaros a Nyárád című dal első strófája csendült fel köszönetül, majd Bíró Zsuzsanna, azaz Zsuzsa néni cserkésztiszt, csapatparancsnok-helyettes osztotta meg gondolatait, aki szintén 25 éve halad a cserkészet útján. „A cserkészet olyan, mint egy lexikon, minden benne van. És minden, ami benne van, jó, érték, követendő” – fogalmazott. Ismertette a Vigadó földszinti kiállítótermében megnyílt kiállítást is: naplók, jelképek, fotók, emléktárgyak stb. tekinthetők meg két héten át, cserkészek tárlatvezetésével, akiktől kérdezni is bátran lehet.

A Láger sláger közös eléneklése, a már említett fotóösszeállítás levetítése után cserkészek mondták el saját szavaikkal, mit is jelent számukra ez a mozgalom: jellemformáló, életforma, kihívás, barátságok, emlékek sokasága a cserkészet, amely mindig új arcát mutatja, „egy közösség, ahová jó tartozni”. A záró csatakiáltásba beleremegtek a sokat látott Vigadó falai, majd a közös imádság és himnuszunk eléneklése után a nyugdíjasklubban szervezett agapéra hívtak mindenkit, további beszélgetésre, emlékidézésre.

Akik végigkövették a kétórás ünnepséget, megbizonyosodhattak arról: a cserkészet olyan pluszt ad mindenkinek, aki részese, amit máshol nem kaphat meg. Olyan fogózót kapnak itt, amire minden fiatalnak szüksége lenne, főleg most, hogy sok családban egyszerűen arra sem jut idő, hogy a gyermek erkölcsi iránytűjét beállítsák.