
Zsúfolt hétvégéjük volt a háromszéki asztaliteniszezőknek, a sepsiszentgyörgyi Electrica felnőtt játékosai a férfi Szuperligában, míg a tíz éven aluliak a korosztályos Román-kupában voltak érdekeltek. Az Electrica derekasan állta a sarat a pontvadászat első felvonásában, három győzelmet összegelve, míg a kicsiknél a megyeszékhelyi Márton Ádám bronzérmes lett.
2017. október 10., 00:132017. október 10., 00:13
Zsúfolt hétvégéjük volt a háromszéki asztaliteniszezőknek, a sepsiszentgyörgyi Electrica felnőtt játékosai a férfi Szuperligában, míg a tíz éven aluliak a korosztályos Román-kupában voltak érdekeltek. Az Electrica derekasan állta a sarat a pontvadászat első felvonásában, három győzelmet összegelve, míg a kicsiknél a megyeszékhelyi Márton Ádám bronzérmes lett.
A Ştefan Moldoveanu, Laurenţiu Bîrlan és Kocsis Balázs összetételű Electrica három győzelem mellett négy vereséggel zárta a bodzafordulói első tornát a Szuperligában. A megyeszékhelyi együttes a Székelyudvarhely felett aratott 5-3-as diadallal kezdte meg szereplését, majd a második fordulóban a tavalyi kiírásban ezüstérmes Câmpulungtól szenvedtek 5-0 arányú kategorikus vereséget. Ezt követően az újonc Konstancai Top Starral szemben ugyan közel álltak a bravúrhoz, de végül mégis 5-2-re kikaptak. A negyedik körben szoros párbajban, 5-4 arányban maradtak alul a Besztercei CSM-vel szemben. Ezt követte a Kolozsvári Politechnica ellen elért 5-4 arányú siker, majd egy 5-0-s vereség a címvédő Miovenitől. Az utolsó mérkőzésüket megnyerték a fiúk, 5-2-re verték Krajovát, így ötödik helyről várhatják a folytatást.
A torna végeredménye: 1. Mioveni (7 győzelem/0 vereség) 14 pont, 2. Câmpulung (6/1) 13 pont, 3. Konstanca (5/2) 12 pont, 4. Beszterce (3/4) 10 pont, 5. Electrica (3/4) 10 pont, 6. Székelyudvarhely (2/5) 9 pont, 7. Kolozsvár (2/5) 9 pont, 8 Krajova (0/7) 7 pont.
– Az eredménnyel elégedettek vagyunk, reméljük, hogy a jövő év elején esedékes visszavágóra még jobban fel tudunk készülni. Célunk a negyedik hely megszerzése, amely nem lehetetlen – fejtette ki Kocsis Balázs játékos, hozzátéve, bíznak az anyagi támogatásban, elvégre az ország legjobbjai között versenyeznek. A 8–10 évesek Román-kupáján a Kolozsvári Politechnica színeiben versenyző sepsiszentgyörgyi Márton Ádám bronzérmet nyert. A legjobb négy közé jutásért vívott párharcban Ádám a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub tehetségét, Canea-Kocsis Andrást búcsúztatta, szoros szetteket vívtak egymással, a megyeszékhelyi reménység 3-0 arányban győzött. András ezt megelőzően magabiztosan teljesített, a legjobb tizenhat, illetve nyolc közé jutásért is simán, 3-0 arányban győzedelmeskedett soros ellenfele felett
A Besztercei Sportlíceumot képviselő Simon Teodora, illetve az Electrica színeiben induló Urus Kristóf jó játékkal a legjobb 16 között zárt, míg Pál Ábel nem jutott tovább csoportjából. Az Electrica köszöni a támogatást Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának és Kovászna Megye Tanácsának.
A Nagy Mózes Sportklub színeiben Stănilă Cristian is kijutott selejtezőcsoportjából, az első körben viszont a 3-as számú kiemelttől szenvedett vereséget. Kovács Kristóf, Fekete Tamás, Canea-Kocsis Abigél, Bejan Hanna, Balázs Boglárka, Tamás Vivien és Varga Petra nem jutott ki a csoportból.
Ugyancsak a céhes városbeli pingpongozókkal kapcsolatos hír, hogy az NMSK növendéke, Medvés Antal nemrég remek versenyzéssel megnyerte az országos AmaTur körverseny székelyudvarhelyi fordulójának elit-kategóriáját, miután a döntőben legyűrte a kolozsvári Vlad Fărcaşt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!