Új igazgató a bodoki iskolában

Kozma Csaba 15 éve dolgozik magyartanárként a bodoki Henter Károly Általános Iskolában, idén szeptembertől pedig részidőben oktat, hiszen az igazgatói teendőket ő látja el. Emellett pedig a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán kommunikációelméletet tanít és kutatási szemináriumot tart.

Deák Marika

2017. október 10., 00:052017. október 10., 00:05

Kozma Csaba 15 éve dolgozik magyartanárként a bodoki Henter Károly Általános Iskolában, idén szeptembertől pedig részidőben oktat, hiszen az igazgatói teendőket ő látja el. Emellett pedig a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán kommunikációelméletet tanít és kutatási szemináriumot tart.

Szemléletváltáson dolgoznak

Az igazgató elmondása szerint ma is a kollégák és a gyermekek között érzi jól magát, a külön iroda csak a szükséges papírmunkák elvégzéséhez szolgál. „Előttem ember nem érkezik, s utánam nem megy el az iskolából, mert azt gondolom, hogy a vezetői munkának a jelenlét a titka, ami nem nyolc órás munkából áll. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy miért történt igazgatói váltás. Azt szokták mondani, ha az ember valamit akar, ne a pálya széléről kiabáljon, hanem vállalja a felelősséget és tegyen érte. Én is így cselekedtem. Az iskola működésével kapcsolatos jövőképünk nem mindenben egyezett az előző vezetőséggel. Az elkövetkezőkben másfajta – nem mondom, hogy feltétlenül jobb – szemlélet, vezetői koncepció alapján fog működni a bodoki iskola, amely elsősorban arra épül, hogy rendbe tegyük az intézményt infrastruktúra tekintetében és a fegyelem megerősítése szempontjából. Változtatni fogunk a tanulási koncepción, hogy a diák valóban azt érezze, hogy iskolában van. Ennek módja, hogy a gyermek és felnőtt közösségen belül próbáljunk csapatban, együtt gondolkodni. Közösen szabályozzuk és valósítsuk meg azt, amit lehet. Azt szeretném, minden diáknak járjon ki, hogy minőségi szinten tudja folytatni tanulmányait, s hogy a településnek partner kulturális szolgáltatójaként is meg tudjunk felelni” – fogalmazott az igazgató.

Összetartó közösség

Kozma Csaba a bodoki iskola egyik nagy előnyét abban látja, hogy viszonylag kevés a gyermek, így nagyobb figyelemben részesülnek, ennek következtében pedig összetartó közösség alakul ki. Céljuk, hogy a tanulók nyolcadik osztály végére, képességeikhez mérten, szilárd alappal elérjenek arra a szintre, hogy biztonságosan vágjanak neki a következő négy esztendőnek, a középiskolának. Nincs okuk panaszra, hiszen az itt végzett diákok 90 százaléka továbbtanul. Jó aránynak minősül, hogy egy 13-as létszámú osztályból négyen elméleti líceumban tanulnak tovább és később felsőoktatásban fejlesztik magukat, a többiek pedig szakiskolákba iratkoznak. Ez már jó jel. A tapasztalat azt mutatja, hogy egyre csökken azon gyerekek száma, akiket a szülők városi iskolába íratnak. Kialakult egy olyan szülői közösség, akik követik gyermekeik iskolai előmenetelét, fejlődését, s látják, hogy Bodokon is van eredmény. Jelenleg 282 diákot számlálnak a községi oktatási intézmények, a bodoki óvoda és iskola, valamint a zaláni és oltszemi óvodák és alsó tagozatok. „A községben mindig jó pedagógusi munkaközösség volt és van most is. Ennyi év után kötődünk az iskolához” – mondta az igazgató.

Idei tervek

Továbbra is megszervezik a település életében erős kulturális programpontoknak számító eseményeket: az október 6-i és 31-i, a karácsonyi, farsangi, a március 15-i rendezvényeket, valamint a Henter-napokat.

A helyi közbirtokosság által adományozott faanyagból jövő szombaton felújítják az óvoda játszóterét, a polgármester segítségének köszönhetően betömték a hosszú ideje az iskolaudvaron tátongó szennyvízcsatorna vezetése után maradt lyukakat, az udvari áramot elvezették a föld alatt, így elfér a fás autó, az óvoda épületén kicseréltek egy ablakot a református egyház tanév eleji adományából, a helyi tanács plusz költségvetéséből vásároltak száz méter fát, továbbá az informatikalabort is hamarosan működésbe helyezik.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés