Féltávnál jár a tizennégy csapatos élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, amelynek újoncaként a Sepsi OSK jelenleg a 12. helyen áll, három győzelemmel, egy döntetlennel és kilenc elszenvedett vereséggel.
Október 6-án, pénteken ünnepelte fennállásának második évfordulóját az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete a Gábor Áron-szakközépiskola konferenciatermében. Az eseményen a tagok mellett részt vettek mindazok, akik az elmúlt időszakban segítették a szervezet munkáját.
Hatszázhatvan napot tartó közbeszerzési hercehurca után múlt héten végre aláírták a Maksa és Cófalva közötti megyei út újjáépítéséről szóló kivitelezési szerződést. A megyei önkormányzat a sepsiszentgyörgyi Valdek Impex Kft.-re bízta a munkálatot.
Egy olyan ország, ahol még a párbeszédet is elutasítják a kisebbségekkel, mindennek nevezhető, csak modellértékűnek nem, hangoztatta Benkő Erika. A 215-ös, helyi közigazgatási törvény módosításának elutasítása kapcsán Márton Árpád is megerősítette, a román pártok még „kirakat-gesztusokra” sem voltak hajlandóak.
Megtörte a jeget és első győzelmének örülhetett szombaton a Kézdivásárhelyi SE kézilabdacsapata, amely a női A-osztályos pontvadászat B-csoportjának 3. játéknapján fölényes második félidei játékával, nyolc góllal felülmúlta a vendég Székelyudvarhelyt az újoncok csatájában.
Maximálisan kihasználta a hazai pálya nyújtotta előnyöket, és magabiztos győzelmet aratott a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata, amely az igencsak megszépült Sinkovits Stadionban a korábbi listavezető Szászhermányt fektette két vállra a III. liga 1. csoportjának 7. fordulójában. A kék-fehér mezesek két góllal bizonyultak jobbnak ellenlábasuknál.
Nem sok erőt s fejlődést láthattunk a magyar labdarúgó-válogatott szombat esti játékában (sem). Na jó, a peches gólokat most meg lehet magyarázni, szépen le lehet vonogatni a 2-5-ből, és akkor lehet a végén délibábos 2-3 vagy 2-2; esetleg 2-1 ide az elfogultabbaknál. De mi haszna, ha a bázeli pályán: Svájc – Magyarország sima 5-2.
Alighogy meginog a korrupcióellenes ügyészség főügyésze, Codruţa Kövesi alatt a bársonyszék, Románia elnöke, Klaus Johannis mindjárt elkezd a jogállamról és az igazságosságról papolni (egy szót sem ejt a demokráciáról, meg az alkotmányosságról vagy a kisebbségi jogokról), és kezdi félteni az üdvöskéjét. Még el sem hangzanak az elnöki szavak, kiugrik a barlangjából Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, és elkezdi kongatni a vészharangot, hogy Kövesi nélkül megtorpan a korrupció el
Rossz üzenetnek tartja a közös jövő alakítása szempontjából Kelemen Hunor, hogy a román pártok még a párbeszédet is elutasították az anyanyelvhasználati jogok bővítéséről: az RMDSZ elnöke szerint ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy „a magyarokat szájba verték”.
A Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) a kisebbségi kérdés országon belüli rendezését szorgalmazza, és a kisebbségek jogállásának a szabályozására egy romániai törvény elfogadását javasolja.

A második helyről, ötpontos előnnyel vág neki a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának a Sepsi OSK, amely egyértelmű céllal várja a play-offot: visszajutni az élvonalba.
Az erdélyi magyarok jogvédelmi harcának, az autonómiatörekvéseknek nem használ a katalán függetlenedés, mivel az éppen azokat erősíti, akik az elszakadás veszélyével riogatnak az önrendelkezés elutasításakor – állítja Korodi Attila.
A Román Nemzeti Kulturális Alap támogatásával október 2–27. között kilenc romániai város középiskoláinak fiataljai és pedagógusai vesznek részt a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely által lebonyolítandó a színháznevelési projektben.
Elképzelései és azok megvalósításainak módja, a felhasznált alapanyagok és a belőlük megalkotott művek szín, gondolat, valamint érzelemvilága – ezek teszik Balla Melinda művészetét egyedivé, sajátossá és utánozhatatlanná. Erről a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban szombat este megnyílt tárlatának népes közönsége is meggyőződhetett.
Ezen a héten Zsigmond Enikő csíkszeredai geológus, földrajzi, turisztikai szakíró volt a baróti Tortoma Önképző Kör vendége, aki a Hargita-hegységről tartott előadást. Ám előtte vendéglátója, Demeter Zoltán művelődésszervező arra kérte, bevezetőképp ejtsen néhány szót erdővidéki kötődéséről is.
Múlt szombaton Barót központjában akadt dolgom. Az autómat, mivel máshol nem volt hely, a Profi élelmiszerüzlet előtti parkolóban hagytam, ahonnan gyalog indultam el intézni tennivalóimat. Mikor visszaértem, észleltem, hogy a pénztárcámat valahol elvesztettem. Elkeseredtem, nemcsak a pénz miatt, hanem mert az összes létező személyi okmányom is benne volt.
A kormányoldal médiája érthető módon minden alkalmat kihasznál, hogy kidomborítsa azt az egyébként aligha tagadható változást, ami a Jobbik politikájában 2016 ősze óta bekövetkezett. Erre a párt hivatalos politikája mellett kiváló alkalmat szolgáltatnak az olyan megnyilvánulások, mint például Vona Gábor keresztfiának, Szotyori Lázár Zoltánnak a kijelentése, miszerint az erdélyi magyarság egy elhülyülésre fokozottan hajlamos társadalmi massza, melynek tagjait úgy vette meg a Fidesz a kettős állampolgárság