Történetek kapzsiságról és kiszolgáltatottságról

Egy orvosi rendelő várótermében nemcsak a sorstársak testi bajairól tudhat meg rövid idő alatt sok mindent az ember, hanem a társadalom nyavalyáiról is.

Minap például azt hallottam, hogy ma sem minden vállalkozás fizeti ki alkalmazottai után az egészségbiztosítást. Van olyan, aki dolgozik, le is vonják a béréből az egészségbiztosítás összegét, azonban azt már nem utalják el a kellő helyre. Az illető alkalmazott felfedezte már ezt, azonban tartva attól, hogy elveszíti az állását, inkább hallgat és kifizeti – ugyanazon béréből, amit ezért egyszer már csökkentettek – magánemberként az egészségbiztosítást. Teszi ezt, mert a biztosításra szüksége van, és mert egy kollégája, miután szóvá tette a cég vezetőségénél a problémát, már nem dolgozik náluk.

Egy másik történet szerint egy másik alkalmazott a nyugdíjkorhatárt elérve szembesült azzal, hogy a cég, amelynek hosszú éven át dolgozott, nem fizetett társadalombiztosítást, így ő közel sem arra a nyugdíjra jogosult, mint amire számított. Mert a cég nem akarja az államot etetni a pénzzel – idézték fel a rendelőben az érvet is, amit egy ilyen vállalkozás vezetője hangoztatott. Mennyire hazug, demagóg és cinikus ezt mondani... Hisz ha a cég nem fizeti ki a járulékokat, azzal elsősorban az alkalmazottaknak árt, azoknak, akik munkájukkal hozzájárulnak a vállalkozás működtetéséhez, jövedelme előállításához.

Tudjuk, hogy a romániai adók és illetékek tengerében a vállalkozásoknak nem könnyű fennmaradni, az alkalmazottak azonban kétszeresen is kiszolgáltatottnak tűnnek, hisz a cégre háruló kötelezettségek mellett a cégtulajdonosok esetleges kapzsiságának is ki vannak téve.