Alkoholra váltott jólelkűség

Nem maradt szó nélkül a polgármesteri hivatal és a helyi rendőrség közös élelmiszercsomag-osztása, amivel udvarhelyi rászorulókon próbáltak segíteni. Az erről tudósító, honlapunkon megjelent cikk szerzőjeként engem is többen felkerestek. A levélírókban egy dolog közös volt, mégpedig az, hogy mindannyian segíteni akarnak, de nem tudják, miként tehetnék ezt meg. A dilemmát néhányuk számára az okozza, hogy olyan esetekről is tudnak, amikor a rászorulók nem elfogyasztották az élelmiszert, hanem elcserélték, eladták. Ilyenkor a „kiskereskedés” végén alkohollá válik az adományként kapott eledel.

Valaki meglepődik ezen? Azoknak, akiknek alig háromszáz lejes nyugdíjból kellene megélniük, hozzátartozóik nincsenek és egészségügyi állapotuk miatt már mozogni is alig tudnak, milyen más alternatívájuk van hátralévő napjaik eltöltésére az egész napos kétségbeesésen kívül? Ez persze korántsem azt jelenti, hogy a segítségként kapott élelmiszer árát el kell inni, de a kérdés komplexebb, mint elsőre tűnik.

Elfoglaltságot kell teremteni ezeknek az embereknek, akik jobb híján az alkoholhoz fordultak. Lehetőséget arra, hogy hasznosnak érezhessék magukat. Ebben talán a civil szervezeteknek van a legnagyobb szerepük, amelyek jóval közelebb állnak a rászorulókhoz, mint egy hivatali alkalmazott, jobban átlátják a társadalmi problémát. Úgy gondolom, hogy beszélgetések kezdeményezésével, különböző foglalkozások szervezésével el lehetne érni, hogy ne az italospohár legyen a megoldás számukra. Már a puszta kapcsolatteremtés is nagy lépés lenne gondjaik kezelésére.

Egyébként teljesen jogosnak tartom azoknak a felháborodását, akik próbáltak már élelmiszercsomagokkal segíteni egy rászorulón, de ő visszaélt ezzel. Ennek ellenére nem szabad általánosítani, hiszen sokan megbecsülik a kapott élelmet, amely valóban létszükséglet számukra. Szerintem csak úgy lehet aggályok nélkül segíteni, ha nincsenek elvárásaink a másik féllel szemben. Mi megtettük a tőlünk telhetőt, és így vagy úgy, de kicsit könnyítettünk egy rászoruló mindennapi küzdelmén.

És igen: vannak, akik így gondolkodnak. A minap egy régi ismerősöm keresett fel, akiről tudom, hogy több társával együtt nehéz körülmények között él, mégis szeretnének másoknak adományozni. Elmondta, otthon fáznak, de van mit enniük, és árvaházban nevelkedve voltak már rosszabb helyzetben is. Örülnek, hogy segíthetnek. Élelmiszereket hoztak, de néhány vastagabb takarót is felajánlottak azoknak, akik igényt tartanak rá. Nem kérdezték, hogy kihez kerül. És kis csomagjuk célba juttatása hirtelen mindennél fontosabb lett számukra.

Úgy érzem, ha ezek után bárki alkoholra váltaná a segítő szándékkal összeállított adományt, azon már nem a felajánlóknak kell moralizálniuk.