
Fotó: Kristó Róbert
A Színház Világnapján, március 27-én, vasárnap 18 órától a Csíki Játékszín az Átváltozás című mozgásszínházi, kamaratermi előadását újítja fel, 19 óra 30 perctől hangversenyt hallhatnak, 21 órától pedig Színházi Kávéház nyílik a városi művelődési ház előterében.
2011. március 24., 13:092011. március 24., 13:09
2011. március 24., 13:532011. március 24., 13:53
Átváltozás: Bodea Tibor és Ráduly Beáta
A Színház Világnapján, március 27-én, vasárnap 18 órától a Csíki Játékszín az Átváltozás című mozgásszínházi, kamaratermi előadását újítja fel, melyre a helyek korlátozott száma miatt érdemes idejében jegyet váltani.
Fél 8-kor Bartók–Enescu komolyzenei hangversenyt hallhatnak, fellép Szalai Antal hegedűművész, illetve Balog József zongoraművész.
Ezt követően – 21 óra körül – a Csíki Játékszín társulata Színházi Kávéházat nyit az előcsarnokban, ahová szeretettel várnak mindenkit a világnap megünneplésére.
Az Átváltozás előadásra a teljes árú belépő 12 lejbe, kedvezményesen 7 lejbe, a Bartók–Enescu koncertre a teljes árú belépő 15, a kedvezményes 10 lejbe kerül, a Színházi Kávézóba a belépés díjtalan.
Az önkormányzat és a szolgáltató egyeztetései alapján dől majd el, hogy milyen változások várhatók Csíkszeredában a hulladékgyűjtést és szállítást illetően, miután új céghez kerül a szolgáltatás. Leginkább a tömbházlakókat érintheti a változás.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
szóljon hozzá!