
Fotó: Iochom Zsolt
A színház világnapja alkalmából kávéház „nyílt” vasárnap estére a Csíki Játékszín előterében. A társulat tagjai igazi kávéházi hangulatot teremtettek, ők gondoskodtak a zenéről, a felolvasásról és a vendégeket is ők szolgálták ki.
2011. március 28., 19:152011. március 28., 19:15
2011. április 05., 16:012011. április 05., 16:01
A színházi világnapi üzenetet Czintos József színművész tolmácsolta
Vasárnap 18 órától a Csíki Játékszín az Átváltozás című mozgásszínházi, kamaratermi előadását mutatta be, majd filmvetítésre került sor a Színházi Kávéházban. Ezt követően Czintos József Jászai Mari-díjas színművész olvasta fel a színházi világnapi üzenetet, melyet idén Jessica A. Kaahwa ugandai drámaíró, színész, rendező fogalmazott meg.
„Ez a mostani ünnep jól tükrözi, hogy a színháznak milyen fontos szerepe lehet a közösségek felrázásában, a megosztottság felszámolásában.
Gondoltak-e már arra, hogy a színház milyen fontos lehet a béke és a népek közötti megbékélés megteremtésében? A nemzetek hatalmas összegeket fordítanak arra, hogy nyugalmat teremtsenek a világ konfliktusokkal terhelt zónáiban, de kevés figyelmet szentelnek a színháznak, ami valódi lehetőséget kínál az ellentétek feloldására. Hogyan lehet békét teremteni a Földön, ha az ehhez szükséges eszközöket főként elnyomó hatalmak biztosítják? (...)
A színház szószólója és eszköze a közösség haladó gondolatainak, amelyeket védelmeznünk kell, ha veszélybe kerülnek. (...)
A színházi világnap alkalmából arra kérem Önöket, hogy gondolkozzanak el ezen a perspektíván, és mától kezdve tekintsék a színházat a párbeszéd, a társadalmi változások eszközének. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége hatalmas összegeket fordít arra, hogy fenntartsa a békét a világban, pedig a színház olyan alternatíva lehetne, amely spontán, emberi, nem olyan költséges, de sokkal eredményesebb. Bizonyára nem csak egyetlen válasz lehetséges arra, hogyan lehet harmóniát teremteni, de az biztos, hogy a színház ennek egyik hatásos eszköze” – szólt a világnapi üzenet.
Kornis Mihály szótárat írt a színház színfalak mögötti életéről. És a színház ürügyén írt a világról, amelyben élünk. Hányféleképpen lehet a színházban aludni? Milyen a gyorsöltözés? Mit takar a halandzsa, mi a totális csőd? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptak választ vasárnap este a kávéházba látogatók, akik adott listáról kiabálhattak be szavakat, melyek meghatározásait a Csíki Játékszín tagjai olvasták fel a könyvből. Hangulatos dalok és átiratok, saját szerzemények is felcsendültek a színészekből verbuválódott zenekar jóvoltából. Az est állófogadással és az ünnepi torta elfogyasztásával zárult.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
A hétfő éjszakai vihar következtében egy idős fűzfa dőlt ki a csíkszeredai központi parkban. Személyi sérülés nem történt, az eset azonban ismét ráirányítja a figyelmet az öregedő, veszélyessé váló fák problémájára.
Árokba sodródott egy személygépkocsi hétfő délután az E578-as európai úton, Tusnádfürdő közelében. A sofőr kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, az érintett útszakaszon azonban akadozik a forgalom.
szóljon hozzá!