Rendhagyó előadással kezdi az M Studio a 2011-es évet, a színészek új arcukat mutatják meg a közönségnek. Az előadássorozat címe Rendezd magad! és célja, hogy a stúdió színészei egyénileg is bemutatkozzanak a nagyközönségnek.
2011. február 04., 09:482011. február 04., 09:48
2011. február 04., 10:122011. február 04., 10:12
A sepsiszentgyörgyi társulat nem ismeretlen a közönségnek, hiszen hat éve alakultak fiatal színművészekből. Az M Studio új formák keresése, a tánc- és mozgásszínházi világ lehetőségeinek további kutatása, illetve a zene, és a vizuális színház ezekkel való találkoztatása révén kísérli meg színházi világának elismertetését, mind hazai, mind nemzetközi színtereken. A társulat színészei most új arcukat mutatják a közönségnek: rendezőkként egy-egy kis előadást visznek színre, saját kollegáikkal és saját tereikben. Ezzel a rendhagyó előadással kezdik az idei évadot, az első produkció címe MDV és szöveges, hagyományos kőszínházi eszközökkel operál Szekrényes László rendezésében. Az MDV rövidítés (Csehov-Medve) utalni szeretne az eredeti darab fontos témáira, mint a gyász, a szerelem, pénzügyi adósságok – anélkül, hogy ragaszkodna reprodukálni egy letűnt kor jellemvonásait.
Az előadás során színpadra lépnek: Nagy Eszter, Bajkó László és Dávid Attila Péter, a darab zenei rendezője: Bong Szabolcs. A műhelybemutatóra szombaton február 5-én, 19 órakor kerül sor a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében. A következő előadás vasárnap 19 órától lesz. A belépés ingyenes, de a helyek száma korlátozott, bejelentkezni a 0729 016 701-es telefonon lehet.
Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.
Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.
Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.
Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.
Jelen vannak az iskoláknál, rendezvényeken, és figyelnek a rongálókra, kéregetőkre, utcai árusokra. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök mindezt létszámhiány mellett végzik, így néha csak ott tudnak beavatkozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
szóljon hozzá!