"Miért jó magyarnak, székelynek lenni?"

„A cím kitűnő, de téves, hisz az utolsó csatát nem nekünk, hanem utódainknak kell majd megvívni” – kezdte humorosan a könyvismertetőt Lőrincz, majd „gyurcsányosan fogalmazva” megjegyezte, a szerzőt és a kötet nem kicsit, de nagyon szereti. Beder legújabb, több mint 300 oldalas írása se nem történelmi-, se nem útikönyv, hiszen „a magyar történelmen, török szemmel vezéreli keresztül az olvasót”.

A török–magyar barátságot hangsúlyozva a szerző a cserhalmi 1063-as csata (melynek emlékműve a könyv borítóján látható) bemutatásával indít, de közönségeként nem a szakembereket, hanem a „magyarul érző magyar közösséget” szólítja meg. „Kihangsúlyozza a magyar nyelv használatának fontosságát, nem csak a polgármesteri hivatalokban, de a legkisebb boltokban is” – összegezte Lőrinc. Az említett eszméhez példaszerű viselkedésmodellel maga a szerző hozakodott elő, anekdotikus történeteivel oldotta az egyre komorabb hangulatot.

„Ezen a körúton az utolsó csatához toborozom az embereket, egy életérzésről szeretnék beszélni, hogy miért jó magyarnak, székelynek lenni” – vette át a szót Beder. Megtudtuk, a magyarság lételeme a harc, ezért kell anyanyelvéért, kultúrájának továbbadásáért küzdenie saját térségében, munkahelyén, hivatásában, mindennapjaiban. „Székelyföldön, de főként Székelyudvarhelyen nagyon jól érzi magát a magyar, a székely, de meddig?” – hangsúlyozta a szerző a többségi románság egyre nagyobb térhódítását. Beder meggyőződése, hogy ezen küzdelem elengedhetetlen eleme saját múltunk, történelmünk ismerete, hiszen „a múltban gyökerező önbecsülés egymás megbecsülésének a kulcsa”.

„A székely a megmaradásért küzd, de nincsenek ellenségei, csak ellenfelei. Cselekednünk kell, ne a politikumtól várjuk a megoldást” – szólította hadba a nagyérdeműt szerző, ehhez ajánlván munícióként Az utolsó csata című kötetét. A könyvbemutató eszmecserével és dedikálással zárult.