Megörökített portrék Péterfy Gizellától

Péntek este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban nyílt meg az 1943-ban Marosvásárhelyen született, és még gyerekkorában az anyaországba került Péterfy Gizella festészeti és szobrászati kiállítása.

Iochom Zsolt

2011. január 30., 09:192011. január 30., 09:19

2011. január 30., 13:022011. január 30., 13:02

Sántha Imre Géza és Szabó Kriszta nyitotta meg a tárlatot

A tárlatot Szabó Kriszta rajztanár, a Vigadó munkatársa és Sántha Imre Géza művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár vezetője nyitotta meg, aki elmondta: habár a művésznő nem vándorkiállításnak szánta, az lett belőle, öt erdélyi városban – Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen – került, kerül bemutatásra.

A kiállítást a portrék uralják, úgy a festmények, mint a szobrok esetében, és a hozzá közel álló, az ő életét meghatározó személyeket, személyiségek és családtagokat örökítette meg. Férje, Kő Pál szobrász hatására a nyolcvanas évek közepétől a festészet mellett szobrászattal is foglalkozik, terakotta szobrait sajátos módon színezi.

A tárlat február 20-ig látogatható a Vigadóban

„A festményein és plasztikáin megjelenő arcképek, portrék nem illusztratív jelleggel jöttek létre, mögöttük egy szimbolista jellegű, mélyálomból feltörő tárgyi kép formálódik, és ez a látomás vonzó, harmonikus színekkel hat. Örökkévalókká, korszakokon könnyedén átlépő figurákká emeli szobrait, festett portréit. A nézőnek olyan érzése támad, mintha a megszólalás előtti pillanatban, nyílt tekintetekkel közelednének feléje a személyek, melyek túllépik korukat, mindvégig fiatalok vagy éppen szépséges öregek kívánnak lenni. Arcaik üzennek, meghívnak, mesélnek. Létrehozójuk letisztuló, történelmi konfliktusoktól, egyéni vívódásoktól mentes üzenetet formáz, annak ellenére, hogy őt magát saját élettörténetében számos dráma érte. A sorsokon formálódott műalkotások józan szellemi frissességet sugároznak” – fogalmazott Sántha Imre Géza méltatásában.

A művésznő jelenleg Balatonkenesén él, de a nyarait a bucsini hegyekben, Parajdon tölti. Egyéni tárlata február 20-ig látható a Vigadó Művelődési Ház emeleti kistermében.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken

Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön

Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön
2026. február 24., kedd

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje

Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje
2026. február 24., kedd

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve

Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve
Hirdetés
2026. február 24., kedd

A szükségesnél kevesebb emberrel próbál helytállni a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség

Jelen vannak az iskoláknál, rendezvényeken, és figyelnek a rongálókra, kéregetőkre, utcai árusokra. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök mindezt létszámhiány mellett végzik, így néha csak ott tudnak beavatkozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

A szükségesnél kevesebb emberrel próbál helytállni a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség
2026. február 23., hétfő

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben

Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben
2026. február 22., vasárnap

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása

Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
2026. február 20., péntek

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában

A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában
2026. február 20., péntek

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé

Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé
Hirdetés